A szervező Nagy Rezső Sportegyesület közleménye szerint június 23-án zajlik majd Székelyföld egyik legnépszerűbb 3x3-as kosárlabdás eseménye. Benevezni három kategóriában lehet (lányok és fiúk nyílt verseny, valamint U18-as kategória a fiúknak) online ezen a linken.
Ez a sport nemrég a nyári olimpiai játékok hivatalos programjába is beválasztott szakág lett. Az alapvető szabályok sokban hasonlítanak a két palánkra játszott klasszikus kosárlabdához (lépéshiba, kétszer indulás stb.), de rengeteg sajátossága is van a szakágnak – közölték a szervezők.
A mérkőzéseket egy palánkra játsszák, a labda 6-os méretű, de súlya megegyezik a 7-es labdáéval. Nevéből adódóan három a három ellen játsszák, a csapatok létszáma 3+1 fő. Az a csapat nyer, aki hamarabb eléri a 21 pontot, vagy 10 perc után több pontot ér el. Döntetlen állásnál az a csapat nyer, aki a hosszabbításban hamarabb elér 2 pontot. Minden dobás 1 pontot ér, a 3 pontos vonalon kívülről értékesített dobás 2 pontot.
Lepattanó vagy szerzett labda után ki kell vinni vagy passzolni a labdát a 3 pontos vonalon túlra. Az idő kapott kosár után sem áll meg, a 12 másodperces támadóidő azonnal újraindul, a labdát ebben az esetben is ki kell juttatni a hárompontos vonalon kívülre. Mindkét csapatnak egy időkérése van (természetesen ekkor megáll a játék) joga – foglalták össze a szabályzatot a közleményben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!