Már a meccs előtt csapás érte a csíki gárdát, a frissen igazolt horvát idegenlégiósuk, Bruno Spanja sérülés miatt nem tudott pályára lépni. A mérkőzés első felében lesérült az irányító Medgyesy Róbert is, így
két alapemberük nélkül kellett szembenézniük az esélyesebb medgyesi gárdával.
A VSK Csíkszereda jól kezdett, a találkozó első nyolc percében vezetett, aztán a vendégek fordítottak, és előnyüket magabiztosan a végéig tartani tudták. A házigazdák ugyan többször lefaragták a hátrányt három-négy pontra, de az egyenlítés már nem sikerült.
Helyenként biztató játékot mutatott a VSK Csíkszereda, azonban volt elég sok pontatlanság is.
A visszavágót szerdán rendezik Medgyesen. A kupasorozat kírása szerint a BCMU Pitești, a Temesvári SCM, a Bukaresti Steaua és a Bukaresti Dinamo a második körben, míg a Nagyváradi CSM, a Nagyszebeni CSU, a Kolozsvári U-BT és a SCMU Craiova csak a harmadik körben kapcsolódik be a küzdelembe.
Férfi kosárlabda Román Kupa, 1. forduló, első mérkőzés:
VSK Csíkszereda–Medgyesi CSM 63–79 (16–23, 21–20, 12–19, 14–17).
A hazai csapat pontszerzői: Adrian Movileanu 24 (ebből 6 hárompontos), Meshack Lufile 15 (1), Matevz Magusar 8 (1), Raul Olariu 6, László Arnold és Medgyesy Róbert 4-4, Marko Cergic 2. Játszott még: Lokodi Mátyás.
További eredmények:
CSM Focșani–CSM Târgu Jiu 71–57,
CSO Voluntari–Konstancai Athletic 98–74,
Máramarosszigeti VSK–Galaci CSM – hétfőn.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!