A vendégek kezdték jobban a marosvásárhelyi sportcsarnokban lejátszott vasárnap esti mérkőzést, eredményes támadójátékukkal hamar elhúztak. A hazaiak azonban jól tartották magukat, így az első negyed végére sikerült három pontra felzárkózniuk. A folytatásban szorosan alakult az eredmény, majd a Pitești ismét meglépett, és a szünetig tizenegy pontot előnyt dolgozott ki.
Még ennél is nagyobb lett a különbség a harmadik játékrészben, amikor tizenhat pont volt a két csapat között. Innen viszont a vásárhelyiek a sérüléséből még nem teljesen felépült Goran Martinic kiválóan játékával fokozatosan csökkentették a hátrányukat, sőt négy perccel a vége előtt Lowrence kosarával megfordították az állást. A végéig viszont már nem tudtak kosarat dobni, a pitești-iek azonban kilenc pontot szereztek, és eldöntötték az összecsapást.
A VSK-nál bemutatkozott és a csapat egyik legeredményesebb játékosa volt a héten érkezett szerb Branislav Vujadinovic, akit az elhúzódó sérülések miatt kellett leigazolni. A 25 éves játékos az elmúlt szezonban a VSK Csíkszeredánál szerepelt, ahol átlagban 32 percet játszott, és 14,9 pontot, 6,3 lepattanót, 2,5 asszisztot és 1,8 labdaszerzést jegyzett.
Az újonc marosvásárhelyiek két győzelem mellett a hatodik vereségüket szenvedték el a bajnokságban, így lecsúsztak az A konferencia 8., utolsó előtti helyére. George Trif vezetőedző együttese a következő fordulóban a SCMU Craiova vendégeként játszik, majd az évet két hazai találkozóval zárja, az ellenfelek a Nagyszebeni CSU és a címvédő Kolozsvári U-BT lesznek.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!