A háromszékiek az Európa Kupa csoportküzdelmeinek harmadik mérkőzésén a török Orman Genclik otthonában vendégszerepeltek. A házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, és mire a zöld-fehérek feleszméltek volna, a török együttes már hat ponttal vezetett (6–0).
Időkérés után Kristina Higgins szerezte a szentgyörgyiek első pontjait (6–2), de a folytatás is a hazaiakról szólt, akik nemsokára már tizenkét pontos előnyre tettek szert (15–3). Ekkor kezdtek magukra találni Zoran Mikes tanítványai, és az első tíz perc végére – elsősorban Angelika Slamova eredményes játékának köszönhetően – sikerült felzárkózniuk egy pontra (18–17).
A küzdelem a remek formában játszó Slamova hárompontosával folytatódott, amivel a zöld-fehérek először vették át a vezetést (18–20). Ezt követően a két csapat felváltva szerezte pontjait, míg aztán Peyton Whitted vette kezébe az események alakítását, és néhány perc elteltével ötpontos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző tábla (28–33).
A törökök igyekeztek tartani a lépést az egyre inkább javuló játékot mutató háromszékiekkel, akik azonban tartották előnyüket, így maradt az ötpontos különbség (37–42).
Szünet után azonban az öltözőben felejtették magukat Zoran Mikes tanítványai, a házigazdák pedig éltek a lehetőséggel, és két perc alatt egyenlítettek (42–42). A túloldalon Whitted erre még válaszolt, de hamarosan a török együttes Sahin révén szerzett vezetést, előnyüket pedig egy 11–0-s sorozatot követően növelni is tudták (59–47), sőt a harmadik negyed utolsó pillanatában Sahin hárompontosával már jelentős különbség alakult ki a két csapat között (63–49).
Az utolsó tíz percben a zöld-fehérek még egy utolsó elkeseredett rohamot indítottak a felzárkózás érdekében, és egy 9–0-s részeredménnyel, majd Gödri-Părău triplájával ez részben sikerült is (68–61), viszont a fordításhoz már nem volt elegendő.
Ekkor ugyanis a hazaiak percei következtek, és nemsokára visszaállították a megnyugtató előnyt (76–61), amire a szentgyörgyiek hét ponttal még válaszoltak, de ennél többre nem futotta erejükből, és már az idő is elfogyott számukra. A végeredmény: 76–68.
„Kissé csalódott vagyok, mert úgy érzem, ezt a mérkőzést akár meg is nyerhettük volna. Ennél többre vagyunk képesek, és ha egy kevéssel jobban játszunk, meg tudtuk volna lepni az ellenfelet, és meglett volna a győzelem is. Sajnos, ez ma nem jött össze.
– nyilatkozta a mérkőzést követően Zoran Mikes, a Sepsi-SIC vezetőedzője.
Az Európa Kupa csoportküzdelmeinek következő fordulójában a zöld-fehérek Szibériába utaznak, ahol november 28-án, szerdán az orosz WBC Jenyiszej vendégeiként lépnek majd pályára.
Női kosárlabda Európa Kupa, D csoport, 3. forduló, Ankara, Sait Zarifoğlu Sportcsarnok:
Orman Genclik–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 76–68 (18–17, 19–25, 26–7, 13–19).
Orman Genclik: Gardner 24 (1x3), Henry 20, Copper 12 (1x3), Ruzickova 6, Kartaltepe. Cserék: Sahin 10 (2x3), Gezgin 4 (1x3), Kavurmacioglu. Edző: Alper Durur.
Sepsi-SIC: Whitted 16 (2x3), Solopova 10 (2x3), Gödri-Părău 10 (1x3), Higgins 7, Pašić 2. Cserék: Slamova 18 (1x3), Ghizilă 5, Allen, Șipoș. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Sergii Tyslenko (ukrán), Stylianos Simenidis (görög), Thomas Kerisit (francia).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!