Hirdetés

Nagy csatában nyert, és döntőbe jutott a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2017. április 13., 23:04

Végig kiélezett küzdelemben aratott győzelmet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda-bajnokság elődöntőjének második mérkőzésén a Brassói Olimpia otthonában, és bejutott az idei versenykiírás fináléjába, ahol a Kolozsvári U lesz az ellenfele.

2017. április 13., 23:04

Miután az első mérkőzésen a háromszékiek nagy fölénnyel győztek (89–44), szerdán este igencsak megizzadtak a továbbjutásért, hiszen az összecsapás utolsó pillanataiban sikerült csak bebiztosítani az újabb diadalt.

A kezdést követően hazai oldalon jegyezhettük az első találatot, de Jeffery hárompontosával a zöld-fehérek rövid időre átvették a vezetést (2–3), viszont ezt követően sokat hibáztak, és ezt kihasználva a brassói csapat jelentős előnyre tett szert (10–3). Ekkor összeszedték magukat Zoran Mikes tanítványai, és sikerült felzárkózniuk (10–8), de nem késett az ellenfél válasza sem (15–8). Kiegyensúlyozott küzdelemmel folytatódott a játék, és az első tíz perc elteltével hatpontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző (23–19).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hirdetés

A folytatásban Harris villant kétszer, majd Gödri-Părău távolról talált be a gyűrűbe, és ezzel a szentgyörgyiek jutottak vezetéshez (25–26). Erre még volt válasza a brassói csapatnak, de Kilin hárompontos dobásával már néggyel vezetett a bajnoki címvédő (32–36). Ekkor Dan Calancea edző időt kért, és a játékrész végére tanítványainak sikerült egyenlíteniük (45–45).

Térfélcsere után Thompson kezdte meg a pontgyártást (45–47), de ekkor megtorpantak a zöld-fehérek, és a hazaiak Webb, illetve Houser ponterős játékának köszönhetően egy 8–0-s sorozattal jelentős előnyt alakítottak ki (53–47). Gödri-Părău és Thompson azonban játékban tartották a háromszékieket (53–51), majd Stoenescu és Harris pontjaival ismét egyenlőre állt az állás (55–55). Webb viszont ismét megrázta magát, és Stoenescu hárompontosa kellett ahhoz, hogy szoros maradjon a küzdelem (60–58).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Az utolsó tíz perc hihetetlen izgalmakat hozott, hiszen fej fej mellett haladt a két csapat, felváltva szerezték találataikat. Rendre a hazaiak jutottak vezetéshez, ám a zöld-fehéreknek minden alkalommal szinte azonnal sikerült egyenlíteniük. Kevéssel a befejezés előtt azonban Shegog egyenlített (74–74), Gödri-Părău is betalált, majd a szemfüles Marshall szerzett labdát, egyedül elviharzott, és négypontosra növelte a bajnoki címvédő előnyét (74–78).

Ekkor már csak félpercnyi játékidő volt hátra, ráadásul Jeffery is értékesített két büntetőt (74–80), így Webb hárompontosa már csak szépségtapaszt jelentett a brassói csapat számára. A végeredmény: 77–80.

Nagyot küzdve diadalmaskodott tehát az elődöntő második mérkőzésén is Zoran Mikes csapata, így kettős győzelemmel, megérdemelten jutott a bajnokság fináléjába, ahol az egyik fél három győzelméig tartó párharcban a Kolozsvári U vár a zöld-fehérekre. A kincses városi együttes szintén kettős győzelemmel búcsúztatta a CSM Târgoviște együttesét a másik elődöntőben.

A döntő első két mérkőzését a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban rendezik, két egymást követő napon: április 20-án és 21-én.

Női kosárlabda nemzeti liga, elődöntő, 2. mérkőzés, 1200 néző:
Brassói Olimpia–Sepsi SIC 77–80 (25–19, 20–26, 15–13, 17–22).
Brassó: Ardelean 4, Higgins 6, Houser 24 (1x3), Pesovics 8, Webb 29 (3x3), Al Ash Hab, Chiş, Ferariu, Ghizilă, Haas, Johnson 6 (2x3). Edző: Dan Calancea.
Sepsi SIC: Jeffery 7 (1x3), Marshall 10, Shegog 10, Thompson 6, Gödri-Părău 13 (3x3), Harris 15, Huţanu, Kilin 3 (1x3), Kokovay, Lazăr, Stoenescu 16 (2x3), Taranek. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Şerban Rasoga, Alexandra Stan és Bogdan Costin.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!