A belföldi bajnokságban nagy tapasztalattal rendelkező, 32 éves Mladenovic (becenevén Sasha) három idény elteltével tért vissza a Maros KK-hoz, ahol két szakaszban, a 2010–2011-es, illetve a 2013–2014-es idényben meghatározó szerepet töltött be, utóbbi bajnokságban pedig hozzájárult az együttes bronzérmének megszerzéséhez.
A beállós poszton játszó Mladenovic a Nemzeti Ligában a Maros KK mellett rövid ideig a megszűnt Medgyesi Gaz Metannál szerepelt, míg az előző két évet a BCM U Pitești-nél töltötte, amelynél az elmúlt szezonban 29 mérkőzésen lépett pályára, és a következő mutatói voltak: átlagban 12,4 pontot és 4,9 lepattanót szerzett, továbbá 1,2 kosárpasszt osztott ki, valamint 58 százalékos volt a kétpontosoknál és 69 százalékos a büntetődobásoknál. Érdekesség, hogy Mladenovic posztján a marosvásárhelyiek korábbi csapatkapitányát, Lázár Lászlót váltja, aki nemrég éppen a BCM U Pitești-hez szerződött.
Érkezésével jelenleg a Maros KK keretében két idegenlégiós játékos található, mellette a másik a montenegrói játékirányító, Goran Martinic, akivel a klub vezetősége már az együttes számára korán befejeződött előző bajnokság közben megegyezett. Rajtuk kívül még a marosvásárhelyi beállós, Sánta Szabolcs biztos tagja a keretnek, de egyes információk szerint a szintén helyi kosaras, Steff Norbert is három év után visszatért a csapathoz (2012 és 2014 között játszott a Maros KK-nál). A 21 éves dobóhátvéd az utóbbi három bajnoki idényben a Kolozsvári Universitatea játékosa volt – két évet a másodosztályban, egyet az élvonalban töltött –, amellyel az előző 1. ligás bajnokságban a hetedik helyen végzett.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!