A Kézdivásárhelyi SE a Kolozsvári Universitatea otthonában lépett pályára, ahol rendkívül szoros küzdelemben szerezte meg a győzelmet. A mérkőzés eleje még a hazaiakról szólt, de a háromszékiek teljesítménye fokozatosan javult fel, így a második negyedben hamar átvették a vezetést, és a szünetig négy ponttal el tudtak lépni. A folytatásban is leginkább a KSE-nél volt az előny, de aztán a kolozsváriak fordítottak, sőt az utolsó játékrész elején kilenc ponttal elhúztak.
Ezután viszont a kézdivásárhelyi csapat egy 12–0-s sorozatot hozott össze, amire ugyan az Universitatea gyorsan válaszolt, de a végén a KSE akarata érvényesült, és három ponttal győzött.
A címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Konstancai CSM-t fogadta, amely ellen ha nem is kimagasló teljesítménnyel, de magabiztosan nyert. A házigazdák az első negyedben nagyon megszórták vetélytársukat, 29 pontig jutottak, ezzel megalapozták a sikerüket. Ezután azonban messze nem voltak ilyen eredményesek, ráadásul a vendégek a harmadik játékrészt, ha csak egy ponttal is, de megnyerték.
A Sepsi-SIC győzelme viszont egyáltalán nem volt veszélyben, és a végére még megrázta magát a hazai együttes, és 23 pontos különbséggel győzött.
A Marosvásárhelyi Sirius KK két teljesen ellentétes félidőt játszott a CSM Alexandria vendégeként, ahol egy ponttal maradt alul. Az első két negyedben összesen 12 pontot tudtak összehozni a vásárhelyiek, akik a szünetben 16 pontos hátrányban voltak. A mérkőzés második részére viszont jelentősen feljavult a teljesítményük, végül azonban nem jött össze a fordítás.
A visszavágókat azonos időpontban, szombaton 19 órától rendezik. Az összesen hat párharc győztese és a két legkisebb különbséggel alulmaradt vesztes csapat továbbjut a nyolcasdöntőbe, amelyet február 25. és 27. között bonyolítanak le.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!