A hagyományosan karácsony és Szilveszter napja között zajló vetélkedőn idén két lány- és hat fiúcsapat vett részt. A fiúk tornáján előbb mindenki játszott mindenkivel, a két lánycsapat pedig kétszer lépett pályára egymás ellen. Helyszín a Kós Károly utcai tornaterem volt, és érdekesség, hogy az összes mérkőzésre hivatásos játékvezetők érkeztek.
A lányoknál mindkét mérkőzést a 2020–2021-ben végzettek nyerték, a második helyezett a jelenlegi évfolyam együttese lett.
A fiúknál a döntőbe a 2010–2011-ben végzettek jutottak 5 győzelemmel (vereség nélkül), ahol a 2007–2009-ben végzettek ellen mérkőztek meg újra. Ez utóbbi finalista 4 győzelemmel és 1 vereséggel jutott a döntőbe. A kisdöntőt a 2003-ban végzettek csapata játszotta (2 győzelemmel és 3 vereséggel) a 2012–2016-ban végzett évfolyamok csapatával (3 győzelem és 2 vereség).
Az idei tornát a címvédő, 2010–2011-es évfolyam csapata nyerte, a második hely a 2007–2009-ben végzetteké lett, a harmadik helyet pedig a 2012–2016 között végzettek együttese érdemelte ki.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!