Csíkszereda ősztől felnőtt kosárlabda nélkül marad, a pletykákkal kapcsolatban megkérdeztük Lászlófy Botondot, aki a múlt szezonban a helyi VSK vezetőedzője volt, illetve Korodi Attilát, a megyeszékhelyi város polgármesterét.
„Nem indul felnőtt csapat az új kiírásban, csak ifjúsági együtteseink lesznek. A fiúknál az U19-es, az U15-ös és az U13-as korosztályok az országos, az U16-osok pedig a megyei bajnokságban szerepelnek. A lányoknál az U14-es együttesünk az országosban, az U16-os és az U13-as pedig a megyeiben indulnak el” – közölte Lászlófy Botond.
Korodi Attila csíkszeredai polgármester szerint a megyeszékhelyen, a felnőtt csapatsportokban a jégkorong és a labdarúgás élvez elsőbbséget. „A felnőtt férfi kosárlabda-csapat a második vonalban szerepelhetne, de nem folytatja. Ezt így látja jónak a VSK vezetője és az önkormányzat is. Most egy alapos, fiatalokat érintő csapatsportokra összpontosító terv készül a kosárlabda és kézilabda területen – ahol a lányokat és a fiúkat szeretnénk megszólítani.
Az edzőknek mérhető tevékenységi terveik kell legyenek. És az erőforrások – ha hagyja a kormány hogy finanszírozzuk, akkor – ez irányba fognak menni a felnőtt kosárlabda helyett, ahol majdnem csak idegenlégiósok voltak. Ha meg a hosszú évek során kiemelkedik egy-egy fiatal, lány vagy fiú, a kosárlabda vagy a kézilabda területen, akkor őket segíteni fogjuk a székelyföldi csapatokban való elhelyezkedésben” – mondta el Korodi.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!