A mérkőzést a 2. fordulóból pótolják be, ezt a vendégek kérésére kellett elhalasztani, mert október elején több játékosuk nemzetközi 3x3-as kosárlabda versenyeken vett részt, valamint az Európa Kupára hangoltak.
Az újonc VSK a CSM Târgu Jiu ellen idegenbeli győzelemmel mutatkozott be az élvonalban, ezután viszont szoros küzdelemben három vereséget szenvedett a Nagyszebeni CSU, a Petrolul Ploiești és az FC Argeș Pitești ellen, utóbbi összecsapáson kétszeri hosszabbítás után 108:106 arányban maradt alul.
A román válogatott Európa-bajnoki előselejtező mérkőzései október végétől szünetel a bajnokság. A hétvégén a 6. fordulót rendezik, a vásárhelyiek ismét házigazdák lesznek, az A konferenciában éllovas Bukaresti Rapidot fogadják, a találkozót a VSK honlapján megjelent információk szerint vasárnap 18 órától játsszák.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!