A tisztes helytállás volt a vásárhelyiek célkitűzése a szerda esti mérkőzésen, miután az egy héttel ezelőtti hazai odavágón huszonhét ponttal maradtak alul.
Ezt sem volt könnyű azonban megvalósítaniuk, hiszen
Goran Martinic távozásával mindössze egy idegenlégióssal álltak fel, sőt kisebb sérülés miatt Alin Borșát is nélkülözniük kellett, Vlad Solopa pedig a keretben sem volt.
A VSK mindössze egy cserével, hat játékossal vitte végig a mérkőzést, ezzel szemben a hazaiak tizenkét játékost, köztük hat külföldit vetettek be.
Ilyen körülmények között túl sok jóra nem lehetett számítani. George Trif vezetőedző legénysége mégis meggyőzően kezdett, és megnyerte az első negyedet. A szünetig azonban már nem tudta tartani a meccs eleji ritmusát, így tíz pontos hátrányba került.
A folytatásban esélytelenek voltak a vendégek, a Pitești nem kegyelmezett, a különbség pedig egyre nagyobb lett.
A hazaiak bőven átlépték a százas határt, végül harmincnyolc pontos vereséget mértek a vásárhelyiekre, és bejutottak a kupasorozat negyeddöntőjébe.
A VSK számára kevesebb, mint két nap múlva bajnoki mérkőzés következik, pénteken 18 órától a CSM Focșani csapatát fogadja a középszakasz Kék csoportjának negyedik fordulójában.
Férfi kosárlabda, Román Kupa, 3. forduló, visszavágó:
BCMU Pitești–Marosvásárhelyi VSK 116–78 (26–27, 26–15, 34–14, 29–22)
BCMU: Paliciuc 29 (3), Gheorghe 15 (3), Măciucă 13 (3), Siriscevic 11 (1), Bishop 11, Sturanovic 9, Carson 8 (2), Căprărescu 8 (2), Person 6, Orbeanu 4, Chirof 2. Játszott még: Jeremic
VSK: Sánta 24, Engi 22 (6), Kalve 17 (2), Bölöni 13 (3), Steff 2. Játszott még: Kilyén
Továbbjutott a BCMU Pitești kettős győzelemmel, 215–150-es összesítéssel.
További eredmények:
Máramarosszigeti VSK–Temesvári SCM 57–84 (14–24, 16–11, 12–27, 15–22) és 69–95 (18–29, 27–18, 11–24, 13–24), továbbjutott a Temesvári SCM 179–126-os összesítéssel.
Konstancai Athletic–Bukaresti Dinamo 61–97 (20–20, 21–25, 11–29, 9–23) és 65–79 (13–21, 19–20, 17–18, 16–20), továbbjutott a Bukaresti Dinamo 176–126-os összesítéssel.
Medgyesi VSK–SCMU Craiova 88–86 (22–21, 18–17, 25–22, 23–27), a visszavágót február 12-én rendezik.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!