Hirdetés

Megállíthatatlanul menetel a Sepsi SIC

Fotó: Sánta Imre

2018. január 30., 09:14

Szoros küzdelmet ígért a női kosárlabda-bajnokság rangadója, a listavezető Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC és a második helyezett Szatmárnémeti VSK vasárnap esti összecsapása. Az izgalmak azonban elmaradtak, és a háromszéki együttes a mérkőzés elejétől a végéig vezetve, sima huszonöt pontos vereséget mért ellenfelére.

2018. január 30., 09:14

Két hárompontos találattal nyitottak a zöld-fehérek, amire még jött válasz a túloldalon (6–4), azonban itt a vendégek megtorpantak, és hat percen keresztül képtelenek voltak betalálni a gyűrűbe.

Zoran Mikes tanítványai viszont éltek a lehetőséggel, Neagu és Hamilton-Carter kitűnő formában játszott, és a címvédő egy 16–0-s sorozattal rövid idő alatt jelentős előnyre tett szert (22–4).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Hirdetés

Az első negyed végére ez a különbség tovább duzzadt (26–6), és tíz percnyi játékidő után már nem volt kérdéses a győztes kiléte.

A folytatásban is a háromszékiek uralták a játékot, és Fontaine, Marshall, valamint Hamilton-Carter pontjaival nemsokára már huszonnyolc pont volt a két csapat közötti különbség (40–12).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A biztos vezetés tudatában a zöld-fehérek ekkor kissé kiengedtek, fellazult a védelmük, és a szatmáriak az eredményesen játszó Harrison, majd Miller révén szünetig valamelyest csökkentették hátrányukat (46–25).

Térfélcserét követően Webb nyitott egy hárompontossal (49–25), de a partiumi csapat még ekkor sem adta fel a küzdelmet. A zöld-fehérek mind támadásban, mind védelemben sokat hibáztak, és a vendégek kihasználva a kínálkozó lehetőséget, faragni tudtak a különbségből (55–41).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Ekkor Marshall és Neagu találataival nemcsak visszaállt a megnyugtató előny (59–41), hanem megtört az egyre inkább fáradó vendégcsapat lendülete, amely így is öt ponttal nyerte a harmadik negyedet.

Az utolsó tíz perc kiegyensúlyozott játékkal indult, a szemben álló felek felváltva találtak a gyűrűbe, azonban a zöld-fehérek ekkor ritmust váltottak, és egy 10–0-s részeredménnyel végleg eldöntötték a találkozót (73–48).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A hátralevő percekben már egyik csapat sem figyelt kellőképpen a védekezésre, így mindkét oldalon potyogtak a pontok, és a végére maradt a huszonöt pontos különbség (87–62).

A legtöbb találatot a szatmáriak amerikai légiósa, Taneisha Harrison szerezte, aki 19 pontot gyűjtött össze, a Sepsi SIC legeredményesebb játékosának pedig Teodora Neagu bizonyult.

A háromszékiek fiatal kosárlabdázója 14 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez,

de megemlítendő Hamilton-Carter és Stoenescu teljesítménye is, akik 13–13 pontot szereztek.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A zöld-fehéreket már csak egy győzelem válassza el attól, hogy veretlenül zárják az alapszakaszt, amelynek utolsó játéknapján, február 3-án, szombaton a Kolozsvári U vendégeként lépnek pályára.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, 17. forduló, Sepsi Aréna, 1400 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–Szatmárnémeti VSK 87–62 (26–6, 20–19, 13–18, 28–19)
Sepsi SIC: Webb 9 (2x3), Kress 4, Marshall 11 (1x3), Gödri-Părău 9, Neagu 14 (3x3). Cserék: Fontaine 6, Kilin 5 (1x3), Hamilton-Carter 13, Džankić 3, Kovács, Stoenescu 13 (3x3), Huțanu. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Szatmárnémeti: Miller 8, Green 6, Sfîrlea, Mandache 17 (1x3), Harrison 19 (1x3). Cserék: Kádár, Szmutku, Lazăr 6 (1x3), Baltic 6. Vezetőedző: Marius Dobă.
Játékvezetők: Costin Bogdănescu, Ionuț Moraru, Lavinia Gheorghe.

További eredmények:
Gyulafehérvári CSU–Aradi ICIM 86–88 (20–11, 18–28, 21–22, 27–27)
Brassói Olimpia–Kolozsvári U 77–80 (23–23, 21–19, 18–16, 15–22
Marosvásárhelyi Sirius KK–Temesvári SCM 60–85 (12–26, 19–25, 10–20, 19–14)
A CSBT Alexandria szabadnapos volt.

Ranglista:
1. Sepsi SIC 30 pont (15 győzelem/0 vereség)
2. Szatmárnémeti 25 (10/5)
3. Brassó 23 (8/7)
4. Alexandria 23 (8/7)
5. Kolozsvár 22 (7/8)
6. Arad 22 (7/8)
7. Temesvár 21 (6/9)
8. Gyulafehérvár 21 (6/10)
9. Marosvásárhely 16 (1/14)
A Galaci Phoenix kiszállt a bajnokságból, eredményeit törölték.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Nem hosszabbítják meg a szerződését, távozik a fiatal védő Sepsiszentgyörgyről

Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Saját kosárlabda-filozófiáját foglalta könyvbe Kercsó Zoltán

A gyergyószentmiklósi Kercsó Zoltán kosárlabdaedző fontos szakmai mérföldkőhöz érkezett: Disrupt Defense címmel jelentette meg angol nyelvű szakkönyvét, amely a modern kosárlabda-védekezésről alkotott filozófiáját és gyakorlati rendszerét foglalja össze.

Zsinórban hatodszor bajnok a Kolozsvári U-BT

Sorozatban hatodik alkalommal hódította el a bajnoki címet a Kolozsvári U-BT a román férfi kosárligában, miután a döntőben 3–1-es összesítéssel múlta felül a Nagyváradi VSK-t.

Bő egy évtized után visszatért Marosvásárhelyre a szerb mester

Új vezetőedzőt nevezett ki a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, a tapasztalt szerb szakember, Srecko Sekulovic több mint tíz év után újra a város együttesét irányítja.

Idegenbeli sikerrel megnyerte párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának szezonja, miután az alsóházi rájátszás harmadik körében a második, idegenbeli mérkőzésen is legyőzte a Brassói Coronát, és ezzel a 13. helyen zárta az élvonalbeli bajnokságot.

Jön a szokásos döntő: Kolozsvár–Nagyvárad csata a kosárbajnoki címért

Idén is a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK vívja a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság döntőjét, a párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!