Kiváló formában várta az újonc, utolsó előtti helyen álló vetélytársa elleni, a B konferencia 14. fordulójában lejátszott szombati találkozót a marosvásárhelyi csapat, amely megnyerte az utóbbi három meccsét a bajnokságban.
Rendkívül eredményes játékot produkáltak a csapatok az első negyedben, amelynek végén a VSK főként Gajovic és Jeremic remek teljesítményével átvette a vezetést, és öt pontos előnyt alakított ki. Ezután már nem voltak ennyire hatékonyak támadásban, nagyon szorossá vált a küzdelem, többször is döntetlen állt az eredményjelzőn.
A szünet előtt aztán ismét a vásárhelyiek vették át az irányítást, Bölöni és Gajovic kosarainak köszönhetően egy 11–0-s sorozattal kilenc ponttal elhúztak.
A folytatásban növelte az előnyét a vendég együttes, amelynél továbbra is bejöttek a távoli dobások, ezúttal Borșa és Person is jeleskedett ezen a téren, a harmadik játékrész után pedig a VSK már 18 egységgel vezetett.
A végére azonban túlságosan kiengedtek a vásárhelyi játékosok, a hazaiak pedig ezt kihasználva hat pontra felzárkóztak.
Ennél közelebb viszont nem tudtak férkőzni, George Trif vezetőedző csapata a kapitány Sánta kosarával, majd büntetődobásokkal bebiztosította a 12 pontos győzelmét.
A VSK folytatta a nyertes mérkőzések sorát, egymás után a negyedik sikerével még közelebb került a felsőházba jutáshoz, ahol a csoport első öt helyezettje vehet részt. A harmadik pozícióban álló vásárhelyiek jövő héten csütörtökön 17 óra 45 perctől a B konferenciában éllovas Nagyváradi VSK-t fogadják.
Kolozsvár lesz a házigazdája a férfi kosárlabda Román Kupa nyolcas döntőjének, amelyet februárban rendeznek meg. Kisorsolták a párosításokat, a negyedöntőben a Marosvásárhelyi VSK az egyik legnehezebb ellenfelet, a Nagyváradi VSK-t kapta. Továbbjutás esetén a vásárhelyiek a legjobb négy között a Bukaresti Rapid és a Petrolul Ploiești közötti párharc győztesével játszhatnak. A másik két negyeddöntőben Kolozsvári U-BT–CSO Voluntari és Nagyszebeni CSU–Konstancai CSM összecsapásokat rendeznek.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!