A sepsiszentgyörgyiek szerdán este a döntő negyedik mérkőzésén újra megpróbálták idegenben elhódítani a bajnoki címet, miután egy nappal korábban ez a tervük meghiúsult, így az aradi gárdának lehetősége volt az egyenlítésért küzdeni.
Az elején felváltva vezettek a csapatok, majd az első negyed közepén a házigazdák nyolc ponttal elhúztak. A Sepsi-SIC azonban hamar rendezte a sorait, és Wallace triplájával kiegyenlítettek (14–14), a vezetést azonban nem tudták átvenni. Ez viszont összejött a második játékrész elején, amikor Pasic és Fraser pontjaival fordítottak (19–20). Ezután szorosan alakult az eredmény, mindkét oldalon sok volt a rontás.
Az aradiak teljesítménye egyértelműen visszaesett, Zoran Mikes vezetőedző játékosai pedig ezt kihasználva a szünet előtt Cătinean kosarainak köszönhetően hét ponttal (25–32) megléptek.
Térfélcsere után a hazaiak Keys révén elkezdték a felzárkózást, de a sepsiszentgyörgyiek hamar válaszoltak erre, majd Pasic remeklésével tíz pontra növelték a különbséget (34–44). A folytatásban mindkét oldalon eredményesek voltak a támadások, majd a harmadik negyed végén Ghizilă egymás után kétszer is betalált a félkörön kívülről, így a Sepsi-SIC tartotta megnyugtató előnyét (46–55).
Az utolsó játékrészben viszont kevesebb, mint három perc alatt nyílttá tették a meccset az aradiak, Akathiotou triplájával és Keys kosarával kiegyenlítettek (56–56). A legjobbkor jött Pasic hárompontosa, csakhogy a hazai együttes vérszemet kapott, és hamarosan a javára fordította az eredményt (61–59).
Ekkor semmiképpen nem találtak gyűrűbe a vendégek dobásai, akik több, mint öt perc után szereztek újra pontot. Az Arad eközben hat pontos előnyt alakított ki, ezzel pedig eldöntötték a találkozót.
Második hazai győzelmével az FCC Baschet kiegyenlítette a párharcot, amely négy mérkőzés után 2–2-re áll. A bajnok kiléte Sepsiszentgyörgyön dől el, a mindent eldöntő ötödik összecsapást szombaton a Sepsi Arénában rendezik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!