A kedd esti találkozó legelején Podunavac kosarára Hawks büntetőkkel válaszolt, majd repetázott (2–4), aztán Garrett Hammett talált be távolról (5–4). Ment az adok-kapok, a csapatok felváltva vezettek, az első tíz perc végén a kézdiek kétpontos előnyt tudhattak magukénak.
A második negyedben nem változott a játék képe, a csapatok válaszolgattak egymásnak, külön említést talán csak az első félidőben 15 pontot szerző Hawks teljesítménye érdemel, a csapatok az első negyed végén kialakult kétpontos különbséggel vonultak pihenőre.
Szünet után határozottabban léptek pályára a Maros-partiak, Lipovan hármasa rögtön kezdés után a javukra billentette a mérleg nyelvét (39–38), és négy percig megtartották a vezetést, ám ekkor Biszak hármasával (45–47) a KSE ismét előnyt szerzett és az utolsó játékrész a vendégek hétpontos előnyénél startolt.
A 27 pontot szerzett Hawks kosarától (54–63) megtorpant a Sirius, és a kézdiek előnye két és fél perccel a mérkőzés vége előtt tizenegy pontra nőtt. Ekkor még megrázták magukat a házigazdák, és Lipovan hármasával 19 másodperccel a végső sípszó előtt egyetlen pontra (75–76) faragták le hátrányukat, ám Corda és Hawks büntetőivel a KSE négy hosszal legyőzte ellenfelét és a bajnokságot a 7. helyen zárta.
Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.
Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!