Egy hónappal ezelőtt még kérdéses volt a Kiss István klubelnök által vezetett, az előző bajnokságban az ötödik hellyel a klub történetének legjobb helyezését elért marosvásárhelyiek részvétele a Nemzeti Liga új szezonjában, akkor még a visszalépés lehetősége is fennállt, amennyiben nem tudják előteremteni az induláshoz szükséges anyagi forrásokat. A Székelyhon érdeklődésére a Sirius KK elnöke megerősítette, hogy vállalják a szereplést az élvonalban. „Még dolgoznunk kell az anyagi háttér biztosításán, attól függően, hogy milyen mértékben emelik meg a különböző szövetségi díjakat, de jelenleg egy kicsivel jobban állunk, mint tavaly” – közölte Kiss István.
A klubvezető korábban elmondta, hogy Carmin Popa vezetőedző mellett a romániai játékosok közül szinte mindenki folytatja a csapattal, a marosvásárhelyi származású Sólyom Sára is. A külföldiek azonban mind távoztak, mert olyan fizetéseket kaptak más európai kluboknál, amelyekkel egyáltalán nem tudtak versenyezni. A légiósok mellett az előző szezonbeli keretből Cristina Badi is elhagyta a csapatot.
– ismertette Kiss István. Hozzátette, reméli, hogy ezeket senki nem fogja visszamondani, mert a megállapodás a felek között már megszületett. Megtudtuk, hogy több idegenlégióssal tárgyalnak, még legalább két külföldit szeretnének leigazolni, de lehetséges, hogy egy belföldi fiatal játékos is érkezik. Mivel nagyjából összeszokott a csapat, valószínű, hogy csak augusztus végén gyűl össze a keret, erre az időpontra a külföldiek is megérkezhetnek.
Kiss István megjegyezte, hogy még nem lehet pontosan tudni, milyen formában zajlik a bajnokság, reméli, hogy hamarosan kiderül valami a lebonyolításról. A szövetség korábbi közlése szerint 12 csapattal rendezték volna meg a bajnokságot, amelyek 22 fordulóban kétszer találkoznak egymással az alapszakaszban, majd az első nyolc helyezett a felsőházi rájátszásban folytatná, a 9–12. helyeken végzettek pedig a bajnoksághoz csatlakozó korosztályos csapatokkal alsóházi meccseket játszanának. Időközben azonban a tavalyi bronzérmes Szatmárnémeti VSK váratlanul visszalépett, egyebek mellett azért, mert a szövetség egyre magasabb elvárásokat támaszt a csapatokkal szemben, így csak 11 klub maradt a mezőnyben.
A szövetség azt is tervezte, hogy a Nemzeti Liga és a Román Kupa mellett kötelezővé teszi a 3x3-as bajnokságban való szereplést, illetve a kizárólag romániai játékosok számára kiírt Föderáció Kupában való indulást is.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!