Hirdetés

Már csak egy győzelemre a döntőtől a Sepsi-SIC

Mindkét hazai találkozóját nyerte a favorit
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2021. április 22., 23:28

A női kosárlabda bajnokság elődöntőjének második meccsét is nagy fölénnyel nyerte a Sepsi-SIC, így a háromszékieknek már csak egy sikerre van szükségük a Brassói CSU Olimpia ellen ahhoz, hogy az egyik csapat három győzelméig tartó párharcot lezárva bejussanak a fináléba.

2021. április 22., 23:28

Ellentétben a szerdai találkozón látottaktól, amikor a zöld-fehérek csak a mérkőzés utolsó részében tudták végleg bebiztosítani győzelmüket, ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre.

Nagy lendülettel indított a Mandache-Pasic-Tobin hármas, és a 6. percben már 17-0 volt az állás, így már korán eldőlt, hogy nagy izgalmakra nem lehet számítani. A vendégek az első negyedben mindössze kétszer találtak be a gyűrűbe, miközben a szentgyörgyi lányok tovább szórták a pontokat, és már az első tíz perc után tetemes előnyt alakítottak ki (28–5).

Hirdetés

A folytatásban Zoran Mikes tanítványai kissé visszavettek a ritmusból, így a brassóiak is néha még szóhoz juthattak, de ez túl kevésnek bizonyult ahhoz, hogy faragjanak hátrányukból, a túloldalon ugyanis Pavlopoulou és Tobin gondoskodtak arról, hogy tovább nőjön a két csapat közötti pontkülönbség (47–15).

Szünet után is minden úgy folyatódott, ahogy abbamaradt annyi eltéréssel, hogy a háromszékiek jobban figyeltek a védekezésre, Pasic és Mandache pedig ismét nagyot alakított, és eredményes játékuknak köszönhetően újabb tizenkét ponttal gyarapodott a zöld-fehérek előnye (64–20).

•  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Az utolsó tíz percben aztán a szentgyörgyi lányok még egyszer ráléptek a gázpedálra, a főszerep ezúttal a Sepsi-SIC fiataljainak jutott, hiszen Orbán és Cătinean derekasan kivették részüket a pontgyártásban, de Kovács és Pasic távoli dobásai is rendre célba találtak,

a 96–31-es végeredmény pedig önmagáért beszél.

Az elődöntő második mérkőzésén aratott sikerüknek köszönhetően a háromszékiek már a döntő kapujában vannak, és csak egy győzelemre van szükségük a továbbjutáshoz.

A párharc harmadik felvonását a Cenk alatti városban játsszák április 26-án, hétfőn 16 órakor, a találkozót a kosárlabda-szövetség YouTube-csatornája (FRB TV) élőben közvetíti.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, elődöntő, 2. mérkőzés, Sepsi Aréna:

Sepsi-SIC–Brassói CSU Olimpia 96–31 (28–5, 19–10, 17–5, 32–11).
Sepsi-SIC: Pasic 23 (3x3), Mandache 18 (2x3), Tobin 12, Kovács 9 (3x3), Gödri-Părău 4. Cserék: Pavlopoulou 10, Orbán 10, Cătinean 10. Edző: Zoran Mikes.
Brassó: Corda 10 (2x3), Dickey 4, Al Ash Hab 4, Pesovic 2, Nan 2. Cserék: Mcdonald 8, Frincu 1, Ciciovan, David. Edző: Dan Calancea.
Játékvezetők: Dragoș Barbu, Andrei Răileanu, Tudor Crișan.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!