Elégtelenre vizsgázott a fővárosi tornát rendező kosárlabda-szövetség, ugyanis a mentőautó hiánya miatt már a délutáni Rapid–CSM Alexandria találkozó másfél órás késéssel indult, így borult a teljes program, végül azonban az eredeti időpontokhoz képest későbbi kezdéssel ugyan, de sikerült lejátszani a szombati mérkőzéseket.
A hatszoros bajnok Sepsi-SIC ellenfele a valamikor szebb napokat is látott Kolozsvári U volt, az egyetemi csapat azonban nem tudott felnőni a háromszékiek szintjére, végig alárendelt szerepet játszott.
A zöld-fehérek első találatát az új idényben Khadijiah Cave jegyezte, de hamarosan csapattársai is csatlakoztak hozzá, míg a kolozsváriak az első negyedben csupán egyetlen alkalommal találtak be a gyűrűbe. A folytatásban a Jespersen-Hristova-Cave hármas alakított nagyot, és
Zoran Mikes tanítványai az első húsz perc után már harminckét pontos előnnyel vezettek.
Szünet után is hasonlóan alakultak az események azzal az eltéréssel, hogy a szentgyörgyi lányok még jobban megszórták ellenfelüket, és két perccel a mérkőzés vége előtt Jones egyéni akciója után már száz pont fölött jártak,
a végére kialakult hetvenöt pontos különbség pedig önmagáért beszél, és arról árulkodik, a két együttes nem tartozik azonos súlycsoportba.
A Sepsi-SIC legeredményesebb játékosának Khadijiah Cave bizonyult, aki 23 pontja mellett 10 lepettanót is begyűjtött, de Betty Mununga is a maga 20 pontjával és 17 lepattanójával dupla-dupláig jutott.
A székelyföldi együttesre nemsokára sokkal komolyabb feladat vár, legközelebb a belgrádi Euroliga-selejtező tornán lépnek pályára október 11-én az Olimpiakos Pireusz, majd egy nappal később a házigazda Crvena Zvezda ellen.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!