A szombat délutáni találkozó legelején hétpontos hátrányba kerültek a hazaiak, akik azonban nagyon gyorsan fordítani tudtak, és megléptek az ellenféltől. Már a nagyszünetben is jelentős volt a Sirius előnye, sőt a folytatásban tovább nőtt a különbség a két csapat között.
Az utolsó negyed előtt már eldőlni látszott a vásárhelyiek győzelme, csakhogy a vendégek nem adták fel, és közel voltak utolérni a házigazdákat.
Huszonkét pontos vezetésük tudatában ugyanis a Sirius játékosai könnyelműen vették a meccs végét, és ez majdnem megbosszulta magát, az utolsó fél percben a váradiak négy pontra is felzárkóztak, de ekkor már nem volt veszélyben a hazai siker.
Akárcsak idegenben, a Sirius hazai pályán is legyőzte a sereghajtó Nagyváradot, ezzel a két győzelemmel, illetve nyolc vereséggel az 5., utolsó előtti helyen zárta az alapszakaszt a nyugati csoportban.
A folytatásban a marosvásárhelyi csapat a középszakasz B csoportjában, a 7–14. helyezettek között játszik tizennégy forduló keretében, ellenfelei a Nagyváradi CSU, a Kézdivásárhelyi SE, a Konstancai Phoenix, a Bukaresti Rapid, a Bukaresti Agronomia és a Municipal Alexandria lesznek.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, nyugati csoport, 10. forduló:
Marosvásárhelyi Sirius–Nagyváradi CSU 77–71 (28–16, 16–15, 21–12, 12–28).
A Sirius pontszerzői: Dunbar 23 (2), Mészáros 22 (3), Feiseș 7 (1), Badi 6, Smelser 5, Pálfi 4, Ignat 3, Bobar 3, Bokor 2, Gál 2, Szász, Kertész.
A csoport végeredménye:
1. Szatmárnémeti 19 pont (9 győzelem/1 vereség)
2. Aradi ICIM 18 (8/2)
3. Kolozsvári U 16 (6/4)
4. Kézdivásárhely 15 (5/5)
5. Sirius 12 (2/8)
6. Nagyvárad 10 (0/10).
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!