A két csapatot azért büntette meg a sportági szövetség, mert nem indítottak csapatot az U14–U18-as korosztályos bajnokságok valamelyikében, ahogyan ez a kikötés a szabályzatban szerepel.
A rájátszásban való részvételre jogosult Rapid a pontlevonás után az első helyről visszacsúszott a harmadikra, míg a KSE a hatodik, utolsó lett a Sárga csoport ranglistáján. Mivel az első helyre került Marosvásárhelyi VSK újonnan alakult klubként nem vehet részt a play-offban,
a középszakaszban mögötte végzett, pénzügyi gondokkal küzdő, és korábban egy ponttal szintén megbüntetett Nagyváradi VSK lesz a bajnoki címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellenfele a rájátszás negyeddöntőjében.
Mint arról már beszámoltunk, a rájátszásban a párharcok az egyik csapat három győzelméig tartanak. A küzdelem a magasabban rangsorolt gárda otthonában, tehát Sepsiszentgyörgyön kezdődik, az első két mérkőzést április 6-án és 8-án rendezik. A harmadik találkozó április 12-én lesz a gyengébben helyezett nagyváradi együttes pályáján.
A negyeddöntő párosítása: Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Nagyváradi VSK, Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U, Brassói Olimpia–Konstancai Phoenix, Aradi ICIM–CSM Târgoviște.
A Sárga csoport végeredménye a pontlevonások után:
1. Marosvásárhelyi VSK 36 pont (14 győzelem/8 vereség)
2. Nagyváradi VSK 32 (11/11)*
3. Bukaresti Rapid 31 (14/8)**
4. Municipal Alexandria 28 (6/16)
5. Bukaresti Agronomia 28 (6/16)
6. Kézdivásárhelyi SE 27 (10/12)**
*Nagyváradi VSK – 1 ponttal büntetve
**Bukaresti Rapid, Kézdivásárhelyi SE – 5 ponttal büntetve
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!