A kézdivásárhelyi együttes az A csoportból csoportmásodikként jutott tovább a legjobb négy közé, ahol 42–39 arányban alulmaradt a Kolozsvári NBS csapatával szemben. A harmadik helyért a Bukaresti CSM-vel találkoztak, és újabb szoros küzdelmet követően 43–40-re kaptak ki, így nem állhattak fel a dobogóra. A torna legjobb három játékosa közé beválasztották a KSE színeiben játszó Benedic Iringót.
„Az érzések vegyesek. Mivel az elődöntőben is és a bronzmérkőzésen is három ponttal kaptunk ki, ezért egy picit szomorú vagyok, hogy nem értünk fel a dobogóra. Összességében meg vagyok elégedve az eredményekkel, hiszen a lányok nagyon lelkiismeretesen és keményen dolgoztak mindezért.
– nyilatkozta Csutak András, a KSE edzője.
A Sepsiszentgyörgyi ISK a B csoportban a harmadik helyen végzett, majd az 5–8. helyekért vívott küzdelemben győztesként került ki a CSȘ Craiova elleni párharcból (64–18). Ezt követően a Gyulafehérvári LPS-vel játszottak, és ismét győzelmet arattak (44–36), ezzel megszerezték az 5. helyet.
Innen aztán hoztuk a kötelezőt a két győztes mérkőzéssel, még akkor is, ha többen a csapatból gyomorrontást kaptak” – nyilatkozta Nemes Áron, a Sepsiszentgyörgyi ISK edzője.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!