A háromszéki együttes szombaton este alig két nappal azután lépett pályára az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának 12. fordulójában, hogy csütörtökön 94–84 arányú vereséget szenvedett a Konstancai CSM otthonában bepótolt rangadón.
A sepsiszentgyörgyiek remekül kezdtek és már az első negyedben jelentős előnyt alakítottak ki. Ráadásul, ezután még eredményesebbek voltak,
a szünetben már 65 szerzett pontnál jártak.
A Sepsi-SIC szenzációs támadójátéka a térfélcsere után is folytatódott, ennek köszönhetően már a harmadik negyedben elérték a 100 pontos határt. Sőt, a végéig sem álltak le, kiegyensúlyozott maradt a teljesítményük, és
egészen elképesztő 94 pontos! különbséggel nyertek.
A második helyen álló Sepsi-SIC legközelebb szerdán 18.30-tól játszik a harmadik Aradi FCC Baschet vendégeként, majd március elején hazai pályán zárja az alapszakaszt Konstanca ellen, ahol lehetősége lesz visszavágni.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!