Hirdetés

Közel az ötödik bajnoki címhez a Sepsi-SIC

Fotó: Sepsi-SIC/Miska Brigitta

2021. május 07., 10:53

Egy kiegyensúlyozott első félidő után, a második játékrészben mutatott magabiztos játékával fölényes diadalt aratott a Sepsi-SIC a női kosárlabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén a Szatmárnémeti VSK ellen. Újabb sikerüknek köszönhetően a háromszékieket már csak egy győzelem választja el az ötödik bajnoki címüktől.

2021. május 07., 10:53

Az egyik fél három nyert mérkőzéséig tartó finálé első felvonásában látottak alapján, amikor mindössze egyetlen pont döntött a zöld-fehérek javára, számítani lehetett arra, hogy a második összecsapáson is kiegyenlített küzdelem zajlik majd a pályán.

Hirdetés

A várakozásoknak megfelelően indult a csütörtök esti találkozó, amelyen a VSK szerzett vezetést, de hamar eszméltek a szentgyörgyi lányok is, és bár összehoztak egy 8–0-s sorozatot (12–4), Miguel Lopez időkérése megtörte a lendületüket, és az első negyed végére ez az előny kétpontosra fogyatkozott (14–12).

A folytatásban mindkét oldalon megsokasodtak a hibák, így kevés találat született, amelyeket a szembenálló felek felváltva szereztek, aminek következtében

a mérkőzésnek ez a szakasza fordulatokban gazdagon alakult, de számottevő előnyt egyik csapat sem tudott kialakítani, így az első húsz perc után egy ponttal vezetett a Sepsi-SIC (27–26).

•  Fotó: Sepsi-SIC/Miska Brigitta Galéria

Fotó: Sepsi-SIC/Miska Brigitta

Szünet után is néhány percig még úgy tűnt, megismétlődik a döntő első összecsapásának forgatókönyve, és a véghajrá fog dönteni. A harmadik negyed felénél azonban feljavult a zöld-fehérek védekező játéka, Mandache és Pavlopoulou pedig egymást követően a hárompontos félkörön kívülről célzott pontosan, és ezzel először nőtt tíz pont fölé a különbség, amit a háromszékiek ezúttal meg is tudtak tartani (47–36).

Az utolsó tíz percben már szemmel láthatólag elfogyott a rövid cserepaddal rendelkező partiumiak ereje, a túloldalon viszont Zoran Mikes folyamatosan forgatta csapatát, mindenkinek jutott ideje a felszusszanásra, és ez sorsdöntőnek bizonyult.

Egy 10–0-s sorozatot követően már nem forgott veszélyben a szentgyörgyiek győzelme, ráadásul Pasic és Gödri-Părău távoli dobásai is rendre beakadtak a gyűrűbe, és Kelemen sem hibázott a büntetővonaltól (71–42).

•  Fotó: Sepsi-SIC/Miska Brigitta Galéria

Fotó: Sepsi-SIC/Miska Brigitta

Bár az utolsó percekben a zöld-fehérek még azt is megengedhették maguknak, hogy visszavegyenek a ritmusból, a 73–50-es végeredmény jelzi azt, hogy a Sepsi-SIC megérdemelten nyerte az összecsapást, és összesítésben immár 2–0-ra vezetnek. Ez pedig azt jelenti, hogy Zoran Mikes tanítványainak már csak egyetlen győzelemre van szükségük az újabb bajnoki cím megszerzéséhez. A párharc Szatmárnémetiben folytatódik a döntő harmadik mérkőzésével, amelyet hétfőn 19 órakor rendeznek.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, döntő, 2. mérkőzés, Sepsi Aréna:
Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 73–50 (14–12, 13–14, 20–10, 26–14).
Sepsi-SIC: Gardner 13, Gödri-Părău 10 (2x3), Orbán 10, Pasic 7 (1x3), Tobin 5. Cserék: Mandache 12 (1x3), Pavlopoulou 7 (1x3), Kelemen 7 (1x3), Cătinean 2, Ghizilă, Kovács. Edző: Zoran Mikes.
VSK: Goss 25 (1x3), Bright 7, Solopova 8, Huțanu 2, Podar 2. Cserék: Kilin 6 (2x3), Popescu, Cuic, Neagu. Edző: Miguel Lopez Alonso.
Játékvezetők: Costin Bogdănescu, Vlad Potra, Claudia Patricia Handrea.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!