A tavaly ősszel rajtolt bajnokság csaknem hét hónapon át zajlott, háromhetente találkoztak a pályán a város 5.–8. osztályos diákcsapatai. Hat fiú- és öt lányegyüttes közel 150 fiatal sportolója mérte össze tudását a bajnokságban, miközben új barátságok is szövődtek, hiszen nemcsak a győzelem számított, hanem a közös élmények is.

A tornát az Arkum Alapítvány szervezte és finanszírozta – biztosítva a mezeket, a pályabérlést, a bírói díjakat és az egészségügyi szolgálatokat. Az esemény fő szervezője Szabó Attila testnevelőtanár volt.
A díjátadó ünnepségen Orosz-Pál Levente, az Arkum Alapítvány elnöke a közösségépítés és a sport fontosságát hangsúlyozta. „Ezek a közös élmények szorosabbra fűzik a barátságokat, elmélyítik az iskolák közötti kapcsolatokat, és nem utolsósorban megtanítanak győzni és veszíteni is méltósággal” – mondta.

A kupát egy évre hazavihette a két győztes iskola csapata, a résztvevőket emlékérmekkel és díjakkal jutalmazták. A szervezők ígérete szerint jövőre is folytatódik a hagyománnyá vált városi diákbajnokság.
1. hely: Dr. Palló Imre Művészeti Líceum
2. hely: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium
3. hely: Tamási Áron Gimnázium
4. hely: Bethlen Gábor Általános Iskola
5. hely: Orbán Balázs Általános Iskola
Pontkirálynő: Nagy Lilla (Baczkamadarasi Kollégium)

1. hely: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium
2. hely: Orbán Balázs Általános Iskola
3. hely: Tompa László Általános Iskola
4. hely: Dr. Palló Imre Művészeti Líceum
5. hely: Bethlen Gábor Általános Iskola
6. hely: Tamási Áron Gimnázium
Pontkirály: Simó Gergő (Baczkamadarasi Kollégium)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!