Nem volt telt ház szombaton délután a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában, de aki elment, láthatta milyen szintén játszik Románia bajnoka, az a csapat, amely az európai kupaporondon is biztató eredményeket ér el.
Az első kosarat a házigazdák dobták, erre a vendégek egy hárompontossal válaszoltak, majd a kolozsváriak egyre növelték előnyüket. A mérkőzés felénél a vendégek – akiket egy kis szurkolótábor is elkísért Székelyföldre – 13 ponttal vezettek, s bár a harmadik negyedet kellemes meglepetésre a csíkiak nyerték (18:16), az utolsó játékrészre megmutatta igazi játékerejét a bajnokcsapat, amely végül 33 pont különbséggel győzött.
A VSK Csíkszereda az alapszakasz utolsó fordulójában, január utolsó hétvégéjén az FC Argeș Pitești otthonában vendégszerepel.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!