A sepsiszentgyörgyi együttes keretéből korábban hét játékos esetében is koronavírusos fertőzést állapítottak meg, és bár csütörtöktől már teljes létszámban visszatérhettek az edzésekre, a zöld-fehéreknek a CSM Alexandria elleni hazai mérkőzését február 17-re napolta el a szakszövetség.
A KSE viszont a kincses városban vendégszerepelt, ahol a valamikor szebb napokat is látott Kolozsvári U ellen diadalmaskodott.
A pénteki összecsapást a kézdivásárhelyi lányok nagy lendülettel indították, és miután összehoztak egy 13-0-s sorozatot, már a találkozó 7. percében jelentős előnnyel vezettek. Csupán ezt követően kezdtek életjelt mutatni magukról a házigazdák is, akik megkezdték a felzárkózást, majd a második negyed közepén sikerült fordítaniuk is. Ez azonban nem szegte kedvét a kék-fehéreknek, aki Corda és Lewis révén azonnal válaszoltak, majd Debreczi és Coleman találataival kétpontos előnnyel vonulhattak szünetre (34-36).
Térfélcsere után viszont ismét a kolozsváriakon volt a sor, hogy átvegyék a kezdeményezést, gyorsan összedobáltak zsinórban tizenegy pontot, így Ljubomir Kolarevic tanítványainak ismét kapaszkodniuk kellett, erőfeszítéseiket pedig siker koronázta, és a mérkőzés utolsó tíz percét már hétpontos előnnyel várhatták (51-58).
A záró felvonás azonban már nem tartogatott izgalmakat, továbbra is a felső-háromszékiek akarata érvényesült, Corda pedig szórta a triplákat, így a különbség is tovább duzzadt, és a székelyföldi együttes megérdemelten jutott a győztesnek járó pontok birtokába, aminek köszönhetően a rangsorban elfoglalt helyén is javítani tudott, és jelenleg a nyolcadik pozíciót foglalja el.
A következő fordulóban a KSE hazai pályán a Bukaresti Agronomia csapatát fogadja, a Sepsi-SIC pedig a fővárosba látogat, ahol a Rapid vendége lesz. A mérkőzéseket február 9-én, szerdán rendezik.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!