A női kosárlabda Nemzeti Liga 24. fordulójából elhalasztott és hétfőn este lejátszott találkozón kötelező volt a győzelem a házigazda marosvásárhelyi csapatnak.
A Sirius KK az elejétől fokozatosan növelte előnyét, a szünetben már 17 ponttal vezetett, a folytatásban pedig még nagyobb fölényben volt és végül 41 pontos különbséggel nyert.
A nagyarányú siker annak is köszönhető, hogy a kolozsváriak nagyrészt fiatal játékosokkal léptek pályára, két légiósukat nem is játszatták.
A hazaiaknál bemutatkozott egy új játékos, az ukrán Veronika Liubinets, aki az amerikai Dalishia Griffin pótlására érkezett, és legutóbb a lengyel AZS Poznan együttesében játszott.
Győzelmével a Sirius KK pontszámban beérte két vetélytársát, a Konstancai Phoenixet és a CSM Alexandriát, így közelebb került ahhoz, hogy megszerezze az alapszakasz ötödik helyét, ezzel a rájátszásban reális esélye legyen az elődöntőbe jutásra. Popa Carmin vezetőedző csapata a szerdai zárófordulóban 18 órától a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-et fogadja.
Ezen a mérkőzésen kevés az esély a bravúrra, így reménykednie kell, hogy a két közvetlen ellenfél meccsein számára kedvező eredmények születnek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!