Hirdetés

Kiütéses győzelemmel rajtolt a bajnokságban a Sepsi-SIC

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

2021. október 02., 16:53

Marosvásárhelyen teremtorna formájában rendezik a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának első fordulóját, amelynek nyitómérkőzésén a Sepsi-SIC címvédőhöz méltó játékkal kiütéses vereséget mért az újonc Triumf Botoșani csapatára.

2021. október 02., 16:53

Esélyt sem adtak ellenfelüknek a zöld-fehérek, már az első tíz percben kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli különbség, az újonc moldvai együttes képtelen volt felvenni a címvédő által diktált ritmust, így már a mérkőzés elején a háromszékiek tetemes előnyre tettek szert (32-13).

A folytatásban Zoran Mikes lehetőséget adott a fiataloknak, akik meg is hálálták a mester bizalmát, hiszen Croitoru, Nemes és Cătinean is remekül szállt be a játékba, mindannyian kivették részüket a pontgyártásból, és bőven harminc pont fölé növelték a különbséget (61-23).

Hirdetés

Szünet után is hasonlóan alakultak az események, ahogy teltek a percek, úgy duzzadt tovább a zöld-fehérek előnye, akik minden pozícióból betaláltak, védekezésben pedig szintén alig hagyták szusszanni ellenfelüket. A záró negyed elején Cătinean találatával már száz pont fölött járt a Sepsi-SIC, a 124-47-es végeredmény pedig tükrözi, a két csapat nem tartozik azonos súlycsoportba.

A háromszékiekre a következő fordulóban már komolyabb erőpróba vár, október 9-én a nagy rivális Szatmárnémeti VSK otthonában lépnek pályára, majd néhány nappal később, október 14-én rajtolnak az Európa Kupa csoportkörében is, amelynek első játéknapján az ukrán BC Prometey vendégei lesznek.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, alapszakasz, 1. forduló:
Sepsi-SIC–Triumf Botoșani 124–47 (32–13, 29–10, 36–10, 27–14)
Sepsi-SIC: Wallace 17 (1x3), Ghizilă 14 (2x3), Baș 13 (1x3), Orbán 12, Pasic 10. Cserék: Fraser 18 (1x3), Croitoru 11, Podar 9 (1x3), Nemes 8, Cătinean 7, Neagu 3, Botos 2. Edző: Zoran Mikes.
Triumf: Bucureșteanu 15 (1x3), Karasevich 12 (2x3), Afanasieva 11 (3x3), Ciotîr 6, Niță 3. Cserék: Ionescu, Dănălache, S. Hurmuz, I. Hurmuz, Ghervan, Tololoi. Edző: Alexandr Lobanov.
Vezette: Bukuresti Loránd, Ioana Dragoi, Szőcs Janka.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!