Talán nem tett jót a csapatnak, hogy az ISK-VSK már korábban kivívta a rájátszásba kerülés jogát, a Bukaresti Știința vendégeként nem azt az arcukat mutatták, amit az elmúlt időszakban megszokhattunk a gyergyói kosárlabdacsapattól.
A meccs rosszul indult Kercsó Zoltán csapata számára, a bukarestiek nagyon hamar 7–0-ra majd 9–2-re is vezettek. Itt még megrázta magát az ISK-VSK és 9–12-re sikerült is fordítani. Amint azonban később kiderült, ez volt a meccs utolsó feltámadása gyergyói szempontból. Az első negyed 22–15-el zárult, a másodikban pedig csak romlott a helyzet, az addigi 7 pontos különbség 19-re nőtt.
A harmadik negyedet ezután már hiába tették szorossá Bodóék, és negyediket hiába nyerték meg, már nem sikerült csodát tenni. A győzelmet a házigazdák ünnepelhették.
„A szezon egyik leggyengébb mérkőzésünket produkáltuk. Többen hiányoztak sérülés, illetve betegség miatt, az utazókeretünkből pedig ketten kérték, hogy inkább ne játsszanak. De akármilyen szűkösek voltunk, nem lehet mentség arra ami történt.
Egy pár eladott labda után idegesek lettünk. Edzőként azt mondom, hogy a rájátszás előtt kellett ez a pofon, mert túlságosan is szárnyaltunk. Jobb most kissé leszállni a földre. De ami fontos, hogy a fiúk megértsék, hogy ez egy mérkőzés, amiből tanulni lehet és ne egymást hibáztassák, hanem a csapatkémia érdekében lépjenek tovább felemelt fővel. Hosszú még a szezon”– összegez Kercsó Zoltán az ISK-VSK edzője.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!