Zsinórban évekig a háromszéki alakulat nyerte a kupasorozatot, ezt a szériát azonban tavaly megszakította a Konstancai CSM és bezsebelte a trófeát. A két gárda ezúttal az eldöntőben mérhette össze a tudását, ahol egy találkozó döntött arról, hogy ki jut be a vasárnapi fináléba.
Álomszerűen kezdte a megmérettetést Zoran Mikes csapata, az első tíz percben jelentős előnyt dolgozott ki (23–11), amit a második felvonásban majdnem meg is duplázott (44–28). Féltávnál már érződött, hogy a Sepsi-SIC sokkal jobban akarja a győzelmet és a továbbjutást, magabiztosan dobáltak a lányok.
A harmadik negyedben sem változott a játék képe, a zöld-fehér mezesek akarata érvényesült és továbbra is növekedett a különbség a két klub között. Aztán viszont az utolsó tíz percben összeszedte magát a Konstancai CSM, 22 egységes hátrányát sikerült háromra csökkentenie. Ekkor ritmust váltott a sepsiszentgyörgyi csapat és elhúzott héttel, ami már végzetesnek bizonyult. A Sepsi-SIC 75–68-ra megverte ellenlábasát, ezzel visszavágott a tavalyi kupában elszenvedett vereségért és bejutott a fináléba.
A háromszéki gárda a döntőben, vasárnap 19 órától az Aradi FCC Baschet–CSM Târgoviște párharc győztesével méri össze a tudását.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!