Két rendkívül értékes győzelem után önbizalommal készült a tabellán éppen előtte álló Pitești elleni péntek esti összecsapásra a VSK. Az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság B konferenciájában harmadik helyezett együttes az előző két fordulóban hazai pályán a Nagyszebeni CSU-t 80–66-ra, idegenben pedig a SCMU Craiovát elképesztő hajrában egy ponttal, 70:69 arányban múlta felül.
Jobban kezdett a vendégcsapat, fokozatosan lépett el a vásárhelyiektől, akik az első negyedben nyolc pontos hátrányba kerültek. Ezután is a Pitești akarata érvényesült, amely magabiztosan vezetett. A szünethez közeledve a házigazda ugyan négy pontra felzárkózott, de az ellenfél hamar újra elhúzott, és megnyerte a második játékrészt is.
Fordulás után két triplával ismét szorosabbá tette az eredményt a VSK, azonban a vendégek válasza sem váratott magára, akik megőrizték az előnyüket. A hazaiak tovább futottak az eredmény után, négy és fél perccel a vége előtt pedig sikerült kiegyenlíteni. A vezetést viszont nem tudták átvenni, a rivális gyorsan visszaszerezte az előnyt, amelyet a végéig már nem adott ki a kezéből.
A Marosvásárhelyi VSK elveszítette a dobogó második helyéért zajló küzdelmet, így jelenleg négy győzelem és négy vereség a mérlege. Újabb hazai mérkőzés következik, egy hét múlva, jövő szombaton 19 órától a Konstancai CSM-t fogadják.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!