Eredetileg kedden délután Bukarestben kellett volna elkezdődjön a női élvonalbeli bajnokság, de mivel korábban a sportági szövetség szabálymódosításokat vezetett be, három nappal elhalasztották a rajtot.
A tizenkét csapatos mezőny november 27–29. között buborékrendszerben három helyszínen, Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben és Szatmárnémetiben mérkőzik meg az első bajnoki teremtornán.
Mindegyik településen négy együttes játszik, amelyek három fordulót teljesítenek. A sepsiszentgyörgyi tornán a házigazda Sepsi-SIC mellett a Kézdivásárhelyi SE, a Brassói Olimpia és a CSM Târgoviște vesz részt.
Az alapszakasz odavágói során további négy, egyaránt két fordulót magába foglaló teremtornát rendeznek mindig három helyszínen, mindegyiken négy résztvevő csapattal, ezeknek kiléte természetesen folyamatosan változik, hogy mindenki mindenkivel találkozhasson.
A tervek szerint a hét végi első tornát követően a másodikat december 4-én és 5-én, a harmadikat december 12-én és 13-án, a negyediket december 19-én és 20-án, az ötödiket január 9-én és 10-én bonyolítják le.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!