A montenegrói és a svéd kosárlabdázó korábban már játszottak Marosvásárhelyen, mindketten meghatározó tagjai voltak az időközben megszűnt Maros KK-nak.
A 34 éves, 199 cm magas Gajovic két bajnoki döntőt és egy kupadöntőt játszott a marosvásárhelyi csapat színeiben, később pedig a Nagyváradi VSK-val bajnoki címet nyert. Az elmúlt szezonban a FC Argeș Pitești csapatában játszott. Nagy tapasztalattal rendelkezik, több mint 200 mérkőzésen van túl a román bajnokságban.
A 29 éves, 191 cm magas Person a 2017–2018-as idényben szerepelt a marosvásárhelyi együttesben. A Nemzeti Ligában játszott még a Pitești és a SCMU Craiova gárdájánál. Az előző szezont hazájában a Sodertalje Kings együttesénél töltötte, amellyel bajnoki elődöntőt vívott. Továbbra is tagja a svéd válogatottnak.
A marosvásárhelyi klub korábban megállapodott a városban nevelkedett Sólyom Botonddal, aki az elmúlt 6 évet Magyarországon, a budapesti Vasas Akadémián töltötte. A VSK az előző szezonbeli keretből minden játékossal megegyezett, így az élvonalba való feljutást kiharcolt sportolók a Nemzeti Ligában is a klub színeiben játszanak.
A Marosvásárhelyi VSK George Trif vezetőedző irányításával ezen a héten kezdte el a felkészülést az élvonalbeli idényre. A keretben még vannak hiányzók, mivel Valdislav Solopa egyelőre nem épült fel teljesen a sérüléséből, de hamarosan csatlakozhat a társakhoz, a szintén sérült Bölöni Tamás viszont még egy ideig nem edzhet.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!