Hirdetés

Két vereséggel kezdtek a gyergyói lányok

Küzdöttek a hazaiak, de nem tudták megállítani a fővárosi és craiovai ellenfeleiket
Fotó: Gergely Imre

2018. május 11., 11:48

Talán a telt ház miatti feszültség nyomta rá a bélyegét a Gyergyószentmiklósi ISK rajtjára az U13-as lány kosárlabda-bajnokság döntő tornáján. Az első meccsen a Sportul Studențesc, másnap pedig a Craiovai ISK győzte le székely házigazdáját.

2018. május 11., 11:48

Rosszul indítottak a hazai pályán játszó gyergyói lányok a Bukaresti Sportul Studențesc ellen, félidőben a fővárosiak 44–12-re vezettek. A meccs második felében már teljesen egyenlő ellenfelei voltak a bajnoki címvédőnek és az idei aranyérem fő várományosának: elmúlt a kezdeti görcsösség, és bátrabban mertek játszani.

Azt már tudni lehetett, hogy nem a gyergyóiak az esélyesek, és nem is volt célkitűzés a győzelem a Sportul Studențesc elleni összecsapáson. De az igen, hogy kihozzák magukból a maximumot a lányok. Nem lehetett könnyű, hiszen a bajnoki döntő kihívásaihoz nem volt hozzászokva a csapat. Ezt igazolta is az első két negyed.

Végül 69–37-re nyertek a bukarestiek.

„Tudtuk előre, hogy nehéz lesz a Sportul Studențesc ellen, ők magasan a legjobbak a mezőnyben, meg merem jósolni, hogy mind az öt meccsüket megnyerik, és ők lesznek a bajnokok. A mi céljaink nem változtak: jól kell játszani minden mérkőzésen. Úgy gondolom, ha ez sikerül, akkor tudunk mérkőzéseket nyerni. Az érem nem elérhetetlen” – összegzett Hobaj Levente.

Hirdetés

Másnap újabb kudarcot könyvelhettek el a gyergyóiak, nem tudták felvenni a versenyt a Craiovai ISK-val sem. Ezúttal viszont jobban indították a találkozót, az első negyedet meg is nyerték, ám ezután fordítottak az oltyánok, és elhúztak. 72–51-re nyert Craiova.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Még három meccse van hátra a Gyergyószentmiklósi ISK-nak: pénteken a Bukaresti Olimpiával, szombaton az Aradi Gloriával játszanak, vasárnap délelőtt pedig a Bukaresti 5-ös számú ISK-val csapnak össze.

Kosárlabda, U13-as lányok, országos bajnokság, döntő torna, Gyergyószentmiklós:

Eredmények
Aradi Gloria ISK–Bukaresti Olimpia SK 40–68
Bukaresti 5-ös számú ISK–Craiovai ISK 40–54
Gyergyószentmiklósi ISK–Bukaresti Sportul Studențesc 37–69 (9–25, 3–19, 11–11, 14–14),
a gyergyói pontszerzők: Kercsó Anita 8, Elekes Boglárka, Kolumbán Kriszta, Ferencz Klementina, Elekes Rita 5-5, Béres Villő 4, Márton Andrea, Csergő Hortenzia 2-2, Bánfi Anett 1.

Sportul Studențesc–Arad 61–36
Olimpia–5-ös ISK 68–38
Craiova–Gyergyószentmiklósi ISK 72–51 (9–11, 24–15, 15–11, 24–14),
a gyergyói pontszerzők: Csergő Hortenzia 10, Kolumbán Kriszta 9, Bánfi Anett és Béres Villő 6–6, Elekes Boglárka és Kercsó Anita 5–5, Ferencz Klementina 4, Elekes Rita, Márton Andrea és Máthé Viktória 2–2.

További program

Péntek, május 11.:
14.00: Craiova–Sportul Studențesc
16.00: 5-ös ISK–Arad
18.00: Gyergyószentmiklósi ISK–Olimpia

Szombat, május 12.:
14.00: Olimpia–Craiova
16.00: Sportul Studențesc–5-ös ISK
18.00: Arad–Gyergyószentmiklósi ISK

Vasárnap, május 13.:
9.00: Craiova–Arad
11.00: Gyergyószentmiklósi ISK–5-ös ISK
13.00: Olimpia–Sportul Studențesc

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

A kánikula sem riasztotta vissza a kosárcsapatokat Csíkszeredában

Harmincnégy csapat és több mint 110 játékos részvételével rendezték meg Csíkszeredában a 9. CsíkBall 3x3-as kosárlabdatornát. Az eseményen öt kategóriában hirdettek győztest.

Beteltek a helyek, kiegészült a Marosvásárhelyi VSK kerete

Kialakult a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatának kerete a következő idényre. Újabb amerikai játékossal erősítettek, a klub elérte a szabályzatban engedélyezett hat légiós létszámot.

Sorsoltak a kosárbajnokságban, megismerte programját a Marosvásárhelyi VSK

A Román Kosárlabda-szövetség elkészítette a férfi élvonalbeli bajnokság 2026–2027-es szezonjának menetrendjét. A Marosvásárhelyi VSK idegenbeli mérkőzéssel indítja a pontvadászatot.

Átalakították a bajnoki rendszert, módosított szabályok a férfi kosárligában

Elfogadták a román férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 2026–2027-es idényének versenykiírását. Változik a rájátszás rendszere, bevezetik a play-int, valamint a címvédő Kolozsvári U-BT ismét különleges bánásmódban részesül.

Lemondott a nemzetközi kupaszereplésről a Sepsi-SIC

Szomorú hír látott napvilágot a háromszéki kosárlabdacsapat háza tájáról: a Sepsi-SIC a 2026–2027-es idényben nem vállalja a nemzetközi kupaszereplést, kizárólag a hazai pontvadászatban és a Román Kupában áll rajthoz.

Újra hosszabbított a kapitány, tengerentúli kosarasok a Marosvásárhelyi VSK-nál

A következő szezonban is a Marosvásárhelyi VSK-nál folytatja a tapasztalt csapatkapitány Sánta Szabolcs. Az együttes újabb idegenlégiósokkal erősítette meg keretét, ugyanakkor egy fontos távozót is bejelentett.

Bronzérmet nyert a székelyföldi kosárlabda lányválogatott Sopronban

Értékes bronzérmet szerzett a Székelyföldi Tehetségek együttese a Sopronban megrendezett nyolccsapatos, nemzetközi U13-as kosárlabdatornán. A válogatottban felső-háromszéki, csíki, gyergyói és udvarhelyi lányok léptek pályára.

3x3-as utcai kosárlabda a főszerepben: jön a Székely Pattogó

Ismét Borzontra hívják a 3x3-as utcai kosárlabda szerelmeseit, szombaton rendezik a Székely Pattogó bajnokságot. A szervezők legalább 40 csapat részvételére számítanak, miközben a családokat egész napos szórakoztató programok várják.

Edzőváltással fut neki az új szezonnak a KSE

Rekordszámú csapattal szerepelt az országos bajnokságokban a KSE kosárlabda-szakosztálya. A másodosztályban ezüstérmes együttes feljutott az élvonalba, miközben edzőváltásra is sor került. A következő hetek nagy kérdése: lesz-e pénz az A osztályra?

Nagy a jövés-menés a marosvásárhelyi kosárcsapatnál

Javában zajlik a keret átalakítása az élvonalbeli bajnokság új szezonjára készülő Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt napokban érkezőket és távozókat jelentett be.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!