Hirdetés

Két nap alatt két győzelmet gyűjtött be a Gyergyói ISK-VSK

Hullámzó volt a játék, de meglett a győzelem
Fotó: Leopold Tamás

2024. február 11., 18:36

A szombati után vasárnap is hazai mérkőzését játszott a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK a férfi kosárlabda Liga I-ben. A jelek szerint jó kondiban vannak a gyergyói fiúk. Habár látszott, hogy kevés idő volt pihenni, a Voluntari II.-t is sikerült legyőzniük.

2024. február 11., 18:36

A kosárlabdában kissé szokatlanul sokat, szinte három percet kellett várni, míg a labda először a gyűrűbe került a vasárnapi találkozón. Zerkula büntetőjével azonban megtört a jég, szaporodtak a találatok, és az első szünetig 21–10-ig jutottak a felek.

Hirdetés

A második 10 percben hullámzó volt a játék, a Voluntari II. igyekezett minél kisebbre faragni a hátrányát, és ez némiképp sikerült is, 5 ponttal megnyerték a periódust az Ilfov megyeiek.

•  Fotó: Leopold Tamás Galéria

Fotó: Leopold Tamás

A nagyszünet után is folytatódott az adok-kapok a szurkolástól hangos gyergyószárhegyi csarnokban. Volt olyan pillanat, amikor ismét 10 ponttal vezetett Kercsó Zoltán edző csapata, de szűk két perccel a negyed vége előtt az előny minimálisra zsugorodott, akkor 49–48 volt az állás.

Szerencsére Zerkula és Bodó hárompontosainak köszönhetően nyugodtabban vághattak neki a záró játékrésznek. Ebben az időszakban is sikerült egy jó etappal 12 pontosra visszanövelni a hazai előnyt, de a Voluntari II. a negyed második felében ismét izgalmassá tette a mérkőzést. Azonban a lemaradását nem sikerült teljesen eltüntetnie, és így 75–71-re a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK behúzta az összecsapást.

•  Fotó: Leopold Tamás Galéria

Fotó: Leopold Tamás

„Nem volt könnyű mérkőzés, sokat kivett a fiúkból az egy nappal korábbi meccs. Most a cserejátékosaink kezdtek, és jól is játszottak, jól abszolválták ezt az időszakot: később zónavédekezésre állt be az ellenfél, ami picit megzavart minket, a távoli dobásaink sem úgy sikerültek mint máskor. A Voluntari végig nagyon tapadt ránk, de a fiúk fejben ott voltak, és támadásban odatették a csontot. A saját palánkunknál a lepattanókra kellett volna jobban figyelni, sok könnyű kosarat adtunk az ellenfélnek emiatt, a túloldalon pedig néha megijedtünk a lehetőségtől. Összességében a legfontosabb, hogy nyertünk és ennek örülünk” – nyilatkozta Kercsó Zoltán, a gyergyóiak edzője.

Férfi kosárlabda Liga I

Gyergyószentmiklósi ISK-VSK–Voluntari II 75–71 (21–10, 12–17, 22–21, 20–23).
A gyergyói pontszerzők: Bodó Tamás 17, Zerkula Zoltán 15, Lokodi Mátyás és László Tamás 14-14, Matevz Magusar 10, Ráduly Sándor 3, Csillag Előd 2.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Fölényes győzelemmel került előnybe a marosvásárhelyi kosárlabdacsapat

Negyven pontos különbséggel nyerte meg a Brassói Corona elleni első mérkőzést a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 13. helyéért zajló párharcban.

A végjátékban fordított, lezárta párharcát a Marosvásárhelyi VSK

Megnyerte a harmadik mérkőzést is a Marosvásárhelyi VSK a CSM Târgu Jiu ellen, ezzel lezárta a párharcot a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Egy pillanatra sem adta ki kezéből a vezetést a marosvásárhelyi kosárcsapat

Az elejétől a végig vezetve magabiztosan nyerte meg a CSM Târgu Jiu elleni párharc második hazai mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Tizennyolcpontos előnyt adott le a Marosvásárhelyi VSK, így is behúzta a kiesési rangadót

A Marosvásárhelyi VSK 92–91-re győzte le vasárnap a CSM Târgu Jiu együttesét a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában. A hazaiak tizennyolc ponttal is vezettek, előnyük azonban elfogyott, a hajrá viszont jól sikerült.

Rusz István a Sepsi-SIC érem nélküli szezonjáról: minden sikerszéria megszakad egyszer

A romániai női kosárlabda-bajnokságot hosszú évekig domináló Sepsi-SIC számára nem termett babér sem az idei bajnokságban, sem az európai, illetve hazai kupaporondon. Az okokról Rusz Istvánt, a sepsiszentgyörgyi klub ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Idegenben sem tudott javítani, elveszítette a párharcot a Marosvásárhelyi VSK

Két hazai vereséget követően idegenben is alulmaradt a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Végig hátrányban voltak, újra kikaptak otthon a marosvásárhelyi kosarasok

A második hazai mérkőzését is elbukta a Marosvásárhelyi VSK a Petrolul Ploiești ellen a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első körében.

Összeomlott a végére, hátrányba került a Marosvásárhelyi VSK

Már a kezében érezhette a győzelmet a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely tetemes előnyben volt, a végén azonban váratlanul szétesett és alulmaradt a Petrolul Ploiești ellen.

Az alsóház első két helye a tét a marosvásárhelyi kosárcsapatnak

Hazai közönség előtt kezdi a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának küzdelmeit a Marosvásárhelyi VSK, az első körben a Petrolul Ploiești együttesével találkozik.

Korai rövidzárlat a visszavágón, érem nélkül maradt a Sepsi-SIC

Rosszul kezdte az aradi visszavágót a Sepsi-SIC, és ezt már nem tudta korrigálni: az FCC Baschet végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, így a háromszéki együttes érem nélkül búcsúzott az idénytől.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!