A háromszéki gárda toronymagas esélyes volt a másodosztályú ellenlábasával szemben a kupasorozat negyeddöntőjében. A párosítás mind a két mérkőzését szombaton este, illetve vasárnap délután saját közönsége előtt a Szabó Kati Sportcsarnokban játszotta le a Sepsi-SIC,
amely nem bízott semmit a véletlenre és mindkétszer kiütéses sikert ért el.
A sepsiszentgyörgyi játékosok mindkét találkozón rendkívül eredményesek voltak támadásban, előbb 97, majd 104 pontot hoztak össze, de a védekezésükre is összpontosítottak, nagyon kevés kosarat engedtek az Alexandriának.
A Sepsi-SIC különösebb megerőltetés nélkül bejutott a Román Kupa négyes döntőjébe, ahová eddig mellette még az Aradi FCC Baschet kvalifikálta magát, szintén kettős sikerrel búcsúztatta a Bukaresti Rapidot.
Hozzájuk minden bizonnyal a Konstancai CSM és a CSM Târgoviște fog csatlakozni, amelyek fölényesen győztek az első meccsükön a Bukaresti Agronomia, illetve a Kolozsvári U ellen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!