Hirdetés

Kérdéses a bajnoki folytatás, kivárnak a Sepsi-SIC-nél

A játékosok közül néhányan már hazautaztak, néhányan még a városban maradtak
Fotó: Gábos Albin

2020. március 23., 10:45

A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) március 20-án közleményben jelezte, hogy április 14-ig meghosszabbította a felnőtt és az utánpótlás bajnokságok felfüggesztését. A döntést a csapatokkal egyeztetve a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozták meg.

2020. március 23., 10:45

Mint ismert, a sportági szövetség március 12-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt március 31-ig felfüggeszti mind a női, mind a férfi Nemzeti Liga küzdelmeit, végül meghosszabbították ezt az időszakot, majd jövő hónapban újabb döntést hoznak az esetleges folytatást illetően.

A harmincnapos szükségállapot ideje alatt az edzések is tiltottak, ugyanis a sportolók, szakmai stábok és az alkalmazottak egészsége mindennél fontosabb.

Hirdetés

„A szakszövetség döntését követően klubunk egyeztetett a játékosokkal, akik példamutatóan és megértően viszonyultak a kialakult helyzethez. Néhányan már hazautaztak, páran a városban maradtak, viszont teljes mértékben betartják a hatóságok javaslatait, és otthonaikban töltik az idejük nagy részét.

Mindenki megértette, hogy ebben a rendhagyó helyzetben egyelőre semmi biztosat nem tudunk, viszont klubunk sok esélyt nem lát a bajnokság folytatására.

A játékosok számára is az a legjobb, ha családi környezetben vészelik át ezt az embert próbáló időszakot, ha pedig jövő hónapban mégis a folytatás mellett döntene a szövetség, akkor a kosárlabdázók természetesen a rendelkezésünkre állnak” – nyilatkozta Rusz István, a Sepsi-SIC ügyvezető igazgatója.

Rusz István ügyvezető igazgató kevés esélyt lát a folytatásra. Archív •  Fotó: Sánta Imre Galéria

Rusz István ügyvezető igazgató kevés esélyt lát a folytatásra. Archív
Fotó: Sánta Imre

Hozzátette, a szakszövetségnél az esetleges eredményhirdetésről egyelőre nem esett szó, azonban Európában vannak olyan bajnokságok – például Magyarországon –, ahol lezárták a pontvadászatokat eredményhirdetés nélkül, valamint akadnak olyanok is – Lengyelország, Svédország, Szerbia, Németország –, ahol a lezárást követően hirdettek eredményt.

A háromszéki sportvezető kiemelte, visszatekintve az elmúlt hónapokra, elmondhatják, hogy

a koronavírus-járvány ellenére újabb sikeres szezon van mögöttük.

Az alapszakaszban mind a tizenkét mérkőzést megnyerték, a középszakaszban pedig kilenc győzelem és egy vereség volt a mérlegük, így a rájátszásnak sorozatban hatodszor első kiemeltként vághattak volna neki, amire aztán a kialakult helyzet miatt nem került sor. Továbbá, ötödször ünnepeltek Román Kupa-győzelmet, valamint az Európa-kupában továbbjutottak a csoportból, nyolc mérkőzésből ötször győztesen hagyták el a pályát.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!