A háromszéki kosárlabda-rajongók nagy örömére Kelemen Kincső nemrég hazatért az Egyesült Államokból, ahol az elmúlt öt évben egyetemi tanulmányait végezte és a Colorado State Univerity, majd a Cal State East Bay csapataival a nívós NCAA bajnokságban is kipróbálhatta magát.
A sepsiszentgyörgyi tehetség 19 évesen vágott bele az amerikai kalandba. Kaliforniában érett kosárlabdázóvá fejlődött, tengerentúli tapasztalatait pedig a Sepsi-SIC csapatában kamatoztathatja. Kincső korábban három szezont játszott a zöld-fehéreknél, tagja volt a 2014–15-ös idényben Román Kupa-győztes csapatnak.
„Nagyszerű lehetőség egy játékos számára, hogy a csapata az Euroligában indul, tudatában voltam, hogy itthon is lesz esélyem fejlődni és a játékomon dolgozni.
– válaszolta azon kérdésünkre, hogy miért döntött a hazatérés mellett.
Az irányító- és dobóhátvéd-poszton is bevethető kosárlabdázó fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a sepsiszentgyörgyi csapat korábbi meghatározó játékosa, Vass Ildikó biztatta, hogy térjen haza. A visszavonult kézdivásárhelyi sportolót mentorának tekinti, mint mondta, nagyon sokat köszönhet neki.
– nyilatkozta a Székelyhonnak.
A hazatérő kosárlabdázó két hete kezdett edzeni régi-új csapatánál, s bár egyelőre csak öten vannak a keretből – rajta kívül még Kovács Renáta, Orbán Nikolett, Ioana Ghizilă és Ștefania Cătinean dolgozik együtt az erőnlétén – a felkészülés jó hangulatban zajlik.
„Egyelőre még kevesen vagyunk a csapatból, de a lányok mind jól fogadtak, akárcsak az edzők és a csapat többi tagja is. Elkezdtük az erőnléti edzéseket és jó a hangulat köztünk. Edzésen keményen dolgozunk, de utána mindig beszélgetünk. Érdeklődnek az amerikai éveimről, és én is ugyanúgy elhalmozom őket kérdésekkel az itthoni csapatokról és élményeikről” – tudtuk meg Kelemen Kincsőtől.
A székelyföldi kosárlabdázó célja, hogy napról napra fejlődjön erőnlétileg, technikailag és taktikailag, illetve hogy egyenletes teljesítménnyel a csapatot segítse. Ami pedig az Euroliga-selejtezőt illeti:
„Ellenfelünk, a Girona nagyon erős csapat, köztudott, hogy egy komoly színvonalú spanyol bajnokságban játszanak. Nagyon nehéz mérkőzések elé nézünk, de ez az Euroliga szintje. Tapasztalt, válogatott kosárlabdázókkal, a WNBA-t is megjárt játékosokkal kell felvennünk a versenyt.
Megvan az esélyünk ebben a párharcban, mindent meg fogunk tenni, hogy felkészültek legyünk és továbbjussunk a selejtezőn
– fejtette ki.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!