Kedden a kézdivásárhelyi kék-fehérek szerezték az első pontokat Bade két büntetőjéből (2–0), ám erre Belegante hármassal válaszolt. A folytatásban ment az adok-kapok, a negyed a házigazdák kétpontos vezetésével ért véget. A második tízperc elején Simpson növelte két ponttal a KSE előnyét (18–14), ám a vendégek hamar „meglógtak” Toma és Belegante hármasaival (20–26), végül négypontos SIC-vezetésnél vonultak pihenni a csapatok.
A harmadik játékrészben beindult a Claudio Garcia Morales által irányított kék-fehér gépezet, amikor a végig jól teljesítő, 36 pontjával, 26 lepattanóval és 5 gólpasszal (assziszt) a mérkőzés legjobbjának választott Simpson mellett Lénárt és Todor hárompontosai is ólmot öntöttek a vendégek cipőjébe, akik mindössze négy ponttal tudtak válaszolni a hazaiak 23 egységére.
Tizenöt pontos KSE-vezetésnél fordultak rá a csapatok az utolsó negyedre, és bár a megyeszékhelyiek versenyt futottak az eredménnyel, végül a két pontot érő győzelem a házigazdák tarsolyába került.
Női kosárlabda 1. Liga, 3. forduló:
Kézdivásárhelyi SE–Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC II. 77–73 (16–14, 20–26, 23–4, 18–29)
KSE: Simpson 36 pont (1 hárompontos), Bade 16 (1), Domokos 9, Lénárt 7 (2), Todor 5 (1), Benedic 3 (1), Bartók 1, Zoller, Tiboldi, Páll, Majos, Barta. Edzők: Claudio Garcia Morales, Csutak András, Farkas Gellérd
Sepsi-SIC II.: Belegante 26 (5), Toma 20 (4), Hollo 8, Nemes 8, Mikes 7, Tusa 4, Boga-Kis, Péter. Edző: Nedeljko Lazić.
Szerdán teljesen más játékot láthattak a nézők. Bár Bade és Domokos kosarait (4–0) Todor egy hármassal még megfejelte, így 7–0-al indult a mérkőzés, a Sepsi-SIC hamar megrázta magát és Belegante majd Holló hárompontosaival átvették a vezetést, amit aztán többé nem eresztettek ki a kezükből.
17–23-as Sepsi-SIC vezetésről indult a második negyed, melynek végén már 12 pontosra nőtt a vendégek előnye. Ezúttal nem tudták a kézdi lányok megismételni a keddi harmadik negyedet, melynek végén már 19 pont volt a szentgyörgyiek előnye.
Az utolsó játékrészben picit összeszedettebben kosarazott a házigazda alakulat és a végére sikerült lefaragni egy keveset a hátrányból, de ez nem az ő napjuk volt. A Sepsi SIC 17 hárompontosával szemben ezúttal nem volt ellenlépésük.
A KSE hétvégén a CS Prahova Ploiești csapatát fogadja hazai pályán.
Női kosárlabda 1. Liga, 3. forduló:
Kézdivásárhelyi SE–Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC II. 60–74 (17–23, 12–18, 10–17, 21–16)
KSE: Simpson 20, Todor 10 (2 hárompontos), Bade 9, Domokos 8, Zoller 5, Bartok 5, Lénárt 3 (1), Benedic.
Sepsi-SIC: Belegante 21 (5 hárompontos), Nemes 15 (4), Mikes 13 (3), Toma 10 (2), Hollo 7 (1), Tusa 5 (1), Péter 3 (1), Boga-Kis.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!