A Román Kosárlabda Szövetség fellebbviteli bizottsága elutasította a fellebbezést, amelyet a VSK a Bukaresti Laguna elleni, a bajnokság második szakaszának utolsó előtti fordulójában lejátszott hazai mérkőzés után Sánta Szabolcs két fordulóra való eltiltásáról szóló döntés ellen nyújtott be. Miután a vásárhelyi csapatkapitány a Bukaresti Steaua elleni mérkőzésen letöltött egy fordulót az eltiltásából,
nem léphetett pályára Ploieşti-en, ezt a határozatot a klub akkor kapta kézhez, amikor a csapat már elutazott a péntek esti találkozóra, így Sánta kénytelen volt a kispadról buzdítani a csapattársait.
A vásárhelyiek kezdték jobban a mérkőzést, az első negyed második felében azonban egyetlen pontot sem tudtak szerezni, a házigazdák pedig egy 16–0-s sorozattal komoly lépéselőnybe kerültek. Ezután viszont magukra találtak és fokozatosan zárkóztak fel a VSK játékosai, akik a Mathis, Lowrance és Gajovic alkotta hármas kosaraival a szünetig két pontra csökkentették a hátrányukat.
A harmadik játékrész elején ismét elhúzott a Petrolul, ezt követően azonban a marosvásárhelyi csapaton volt a sor, hogy egymás után dobja a pontokat, egy 12–0-s sorozattal a javára fordította az eredményt, és Martinic kosarával három pontos előnyre tett szert.
A végéig pedig már nem adta ki a kezéből a vezetést a VSK, köszönhetően főleg Gajovic nagyszerű játékának, aki 12 pontot hozott össze az utolsó negyedben.
Az egyik fél két győzelméig tartó párharcban a Marosvásárhelyi VSK elvette a Petrolul pályelőnyét, és jövő héten kedden 19 órától hazai közönség előtt harcolhatja ki a továbbjutást. Amennyiben az ellenfélnek sikerül az egyenlítés, a harmadik összecsapást május 6-án, szombaton Ploiești-en rendezik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!