Az első Székely Pattogó Streetball tornára közel húsz csapat nevezett be (a házigazda gyergyóiak mellett Csíkszeredából, Szovátáról, Székelyudvarhelyről és Marosvásárhelyről). A női és férficsapatok mellett a gyerekeket is külön megmérettetés várja – közölte Horváth Gábor szervező.
A torna egy új kezdeményezés, de nem előzmény nélküli, évekkel ezelőtt Horváth Gábor és az Iskolás Sportklub egyik edzőjévé vált Kercsó Zoltán már szerveztek hasonló utcai kosárlabda-bajnokságokat.
Ezt élesztették most újjá, de nagyobbat álmodnak. Ha terveik teljesülnek, pár éven belül egy színvonalas, Erdély-szintű rendezvény lesz a torna. Évente kétszer rendezik majd meg, egyszer nyáron, szabad téren és egyszer télen – nyilván teremben.
A sportesemény szombaton reggel 9.30-kor kezdődik a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium udvarán.
A streetballmeccsek közben hárompontos dobóversenyt is szerveznek.
Nemcsak a sportolókat várják, hanem mindenkit, aki szeretne kikapcsolódni, hiszen zenés, táncos műsorok is színesítik a programot – tudtuk meg.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!