Nagy csatát vívott az Erőss Zsolt Arénában a C értékcsoport hetedik helyén álló csíki csapat és a negyedik CSM Focșani. Kevés néző látogatott ki a mérkőzésre, de aki ott volt egy végig izgalmas találkozót láthatott, amelynek végén a hazai gárda 15 pontos győzelmet könyvelhetett el.
Az első negyedben felváltva vezettek a csapatok, de az első tíz perc végén a vendégek voltak eredményesebbek, kilenc pontos vezetéssel mentek az első szünetre. A második negyedben nagyon eredményes hazai csapat volt a pályán, a hátrányt hamar behozták, majd a mérkőzés felénél három pontos előnyre tettek szert.
A harmadik és a negyedik játékrészben taktikailag nagyon jól játszottak a csíkiak, fegyelmezetten védekeztek, és próbálták tartani előnyüket.
Az utolsó negyed közepére ugyan a vendégek három pontra megközelítették a VSK-t, de a véghajrában ellenállhatatlan volt a Lászlófy-csapat, és meglépett az ellenféltől.
Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, C értékcsoport, 9. forduló:
VSK Csíkszereda–CSM Focșani 77–62 (16–25, 23–8, 18–18, 20–11)
A hazai csapat pontszerzői: Matevz Magusar 31 (4), Goran Ostojic 22 (1), Dorde Simeunovic 14, Adrian Movileanu 7 (1), Nagy Sándor 3 (1). Játszott még: László Arnold, László Botond, Raul Olariu, Lokodi Mátyás
A 9. forduló további eredményei:
Kolozsvári Universitatea–Marosvásárhelyi VSK 61–122
Bukaresti Aurel Vlaicu–Máramarosszigeti VSK 56–83
Zsilvásárhelyi ACS–Galaci Phoenix 77–82
Bukaresti Rapid–Bukaresti Agronomia 82–64
A következő forduló (december 4.) műsora:
VSK Csíkszereda–Zsilvásárhelyi ACS
Galaci Phoenix–Marosvásárhelyi VSK
Kolozsvári Universitatea–Máramarosszigeti VSK
Bukaresti Aurel Vlaicu–Bukaresti Agronomia
CSM Focșani–Bukaresti Rapid
Ranglista:
1. Marosvásárhely 9 győzelem/0 vereség 18 pont
2. Galac 8/1 17
3. Máramarossziget 7/2 16
4. Focșani 5/4 14
5. Zsilvásárhely 5/4 14
6. Rapid 4/5 13
7. Csíkszereda 4/5 13
8. Agronomia 2/7 11
9. Aurel Vlaicu 1/8 10
10. Kolozsvár 0/9 9
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!