Lénárt remek hírrel kezdte a 2024–2025-ös bajnoki idény beharangozóját a céhes városi kosárkedvelők számára: „Újdonság, hogy ismét lesz felnőttcsapat. Nem siettünk a bejelentéssel, amíg nem voltunk biztosak benne, hogy lesz költségvetésünk” – jelentette ki.
– szögezte le.
Az ifjak mellé azonban várhatóan tapasztaltabb kosárlabdázó is érkezik, próbálnak egy-két játékost visszahozni a régiekből, ám egyelőre nincs semmi konkrét ebben a tekintetben.
A felsorolt tervek mellett van már biztos pont is, az edző kiléte. „A spanyolországi Claudio Garcia Morales edzővel tavaly mondhatni felfüggesztettük a szerződésünket, most pedig ismét érvénybe léptetnénk azt” – jegyezte meg.
Ami a kitűzött célt illeti, a klub filozófiája nem változott.
„Nem az eredményen lesz a hangsúly. Van jó néhány tehetséges ifi játékosunk, őket szeretnénk beépíteni, mélyebb vízbe dobni, hadd kóstolgassák a felnőtt mezőnyt” – hangsúlyozta Lénárt Adolf.
A bajnokság vélhetően októberben rajtol, egyelőre a csapatépítésen dolgoznak. „Ebben a hónapban körvonalazódik a csapat, szeptember elején érkezik az edző, akkor kezdjük a felkészülést” – összegzett.
Az ősszel induló bajnoki idényben szereplő ificsapatokról is érdeklődtünk. „A lányoknál van egy top U15-ös együttesünk, amely az országos élvonalban szerepel, emellett valószínű, hogy U13-as csapattal is nevezünk. A fiúknál is két korosztályos gárdával indulnánk. Egyelőre ez biztos” – sorolta az ügyvezető.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!