Hirdetés

Idegenből szállította a pontokat a gyergyói kosárlabdacsapat

Másodszor is sikerült legyőzni Nagyváradot ebben a szezonban
Fotó: Bende Zoltán

2025. január 26., 16:36

Idei első, szezonbeli harmadik győzelmét aratta a Liga I-ben a gyergyószentmiklósi férfi kosárlabdacsapat. Lokodiék a hajrában jobban koncentrálva, Nagyváradon győztek egy nagyon kiélezett mérkőzésen.

2025. január 26., 16:36

Jó lendülettel állt bele a meccsbe a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, négy perc után nyolc ponttal vezettek a Nagyváradi CSU II. ellen. Az első negyed második felében azonban feljöttek a házigazdák, egyetlen pontra zsugorodott a különbség. Lokodi vezérletével új erőt kapott Kercsó Zoltán együttese és a negyed végére sikerült hárompontos előnyt megőrizniük.

Hirdetés

Hasonló forgatókönyv szerint alakult a második tíz perc is: Olariu dobásánál már 23–31 volt a részeredmény. Megint feltámadtak ezután a nagyváradiak, és a szünet előtt be is érték a vendégeket, a félidőben 37–37 volt az állás.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

Csillag hárompontosa nyitotta a harmadik periódust, ezt követően pedig egy adok-kapok játék jött, minden dobásra volt válasz, de a játékrész vége ismét a hazaiaké volt, akik 58–53-ra vezettek a záró negyed előtt. Nem nézett ki jól a tabella ennek az időszaknak az elején sem, egy pillanatban 63–53 is volt az állás.

Innen jött a talpra állás: Lokodi, Csillag és Magusar belelendült, és 67–67-nél utolérték a váradiakat.

Ezután felváltva vezettek 1-2 ponttal a felek, és ugyanilyen izgalmas volt a véghajrá. Egy perccel a meccs vége előtt Schmidt kétpontosával 74–74 -re egalizált a Nagyvárad, majd Olariu büntetőjével újra előnybe került a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares.

Serbescu két büntetővel fordított, 76–75 után viszont már csak a gyergyóiak találtak be. Magusar hárompontossal fordított 21 másodperccel a vége előtt, és ugyancsak a szlovén játékos kezéből került a mindent eldöntő labda is a gyűrűbe, 80–76-ra nyert az ISK-VSK.

„Az idegekkel harcoltunk. Nagyvárad, amikor hazai pályán játszik és használja az A divíziós játékosait, akkor nagyon kemény játékerőt képvisel. Például a múltkori fordulóban legyőzték a csoportmásodik Kolozsvári U-t. Bár taktikailag nem voltunk annyira fegyelmezettek, de tisztességgel küzdöttünk.

Azt hiszem, a fejünk helyett, most a fáradhatatlan lábaink és a szívünk hozta meg a győzelmet”

– fogalmazott Kercsó Zoltán, a gyergyóiak edzője a mérkőzés után.

Férfi kosárlabda Liga I

Nagyváradi CSU II.–Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares 76–80 (20–23, 17–14, 21–16, 18–27).
Pontszerzők: Karol Schmidt 22, Andrei Topai 18, Eduard Tóth Serbescu 13, Armin Ignat 8, Raul Mureșan 6, Bogdan Pinzaru 3, Andrei Mester, Șerban Secman, Alexandru Morariu 2-2, illetve Lokodi Mátyás, Matevž Magušar és Raoul Olariu 17-17, Csillag Előd 16, Cebotari-Lungu Nicolae 8, Lénárt Arthúr 4, Vladimir Arnăut 1.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!