A harminc csapattal rajtolt bajnoki idény alapszakaszának három fordulójában a KSE lányai a Csíkszeredai VSKC, a Gyergyószentmiklósi ISK, a Jászvásári CSS, a Barcaság SK Brassó, a Kolozsvári Smart Basketball Team, a Brassói Ralph, a Nagyváradi Rookies és a Nagyszebeni Premium csapatát iskolázták le, bejutva a Brassóban rendezett elődöntő tornára. A Cenk alatti városban a Ploiești-i ISK (46–32), a Barcaság SK Brassó (63–29), a Sepsiszentgyörgyi ISK (55–24), a Kolozsvári NBS (67–59) és a Gyulafehérvári Sportiskola (83–29) ellen is nyertek, száz százalékos teljesítménnyel jutva a legjobb nyolc közé.
Az ellenfeleknek esélyük sem volt
„A szezon elején kitűzött célunk a legjobb nyolc közé jutás volt. Bizakodásra ad okot, hogy 21 mérkőzésből az összeset megnyertük, továbbá két játékosunkat behívták a román korosztályos válogatottba” – nyilatkozta a Székely Sportnak Csutak András edző.
A tornára kitűzött célról is faggattuk a trénert. „Elsődleges cél az első öt közé jutás, ha pedig a dobogón végeznénk, az a hab lenne a tortán. Nem vagyunk könnyű csoportban, a házigazda Pitești ellen kezdünk, emellett a tavalyi második (Bukaresti CSM) és harmadik (Kolozsvári NBS) helyezettekkel játszunk még. Úgy vélem, jó esélyekkel indulunk, hiszen az NBS-t az elödöntőben is legyőztük, míg a CSM ellen eggyel nagyobb kategóriában, az U15-ös döntő tornán nyertünk” – érvelt a tapasztalt tréner.
Hozzátette, a csapat készen áll a megmérettetésre. „A lányok nagyon felkészültek, motiváltak, remélem, ők is érzik mekkora eredmény, hogy a legjobb nyolcban lehetünk. Egy kisvárosi klub számára ez remek teljesítmény és igyekszünk helytállni Pitești-en is” – összegzett.
A KSE U14-es csapata: Simon-Császár Kriszta, Benedic Iringó, Daczó-Hodor Panna, Páll Dorottya, Todor Barbara, Bódi Szidónia, Béres Karola, Kovács Fanni, Covaciu Adrienn, Páll Adrienn, Zoller Eszter, Váradi Henrietta, Vajda-Ágoston Adrienn. Edzők: Csutak András, Ljubomir Kolarevic.
A KSE mérkőzései a döntő torna 2. csoportjában:
KSE – Primo Megaball Pitesti (szerda, április 17., 18 óra)
Kolozsvári NBS – KSE (csütörtök, 14 óra )
KSE – Bukaresti CSM (péntek, 14 óra)
Második helyről a döntőbe
A Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub csapata a brassói elődöntő tornán második helyen végzett, úgy, hogy a háromszéki riválistól elszenvedett vereség volt az egyetlen botlása. Nemes Áron lányai rendre lelépték a Gyulafehérvári Sportlíceum (52–42), a Ploiesti ISK (48–28), a Barcaság SK Brassó (50–39) és a Kolozsvári NBS (48–44) csapatát.
Az edző értékelt a tornát illetően, elégedett volt csapata teljesítményével. „Megterhelő 4 napon vagyunk túl, amelytől kissé tartottam, mert nem a legjobb csapatunkkal tudtunk kiállni. Tulajdonképpen négy és fél mérkőzés teljesítményével elégedettek is lehetünk. Különösen az utolsó, NBS Kolozsvár elleni meccs hozzáállása tehet büszkévé, sikerült az utolsó negyedben 7 pont hátrányból nyerjük. Fontos győzelem lehet ez a csapategység jobbá tétele és egy jó döntőbeli eredmény lehetősége miatt” – vélte Nemes Áron.
A Sepsi ISK csapata: Jaksa Hanna, Csősz Orsolya, Kovács Renáta, Guiu Kovács Beáta, Péter Kata, Fodor Panka, Szőcs Uzonka, Vári Ferenczy Zsanna, Csáki Abigél, Böjte Zsófia, László Kincső, Biró Hanna, Fazakas Boglárka, Németh Márton Noémi. Edző Nemes Áron.
Az ISK mérkőzései a döntő torna 1. csoportjában:
Sepsiszentgyörgyi ISK – Bukaresti Olimpia (szerda, 12 óra)
Ploiesti ISK – Sepsiszentgyörgyi ISK (csütörtök, 12 óra)
Bukaresti Dan Dacian – ISK (péntek, 12 óra)
Szombaton az elődöntőket, vasárnap a döntőket, illetve helyosztó mérkőzéseket rendezik. A mérkőzések a FRB Youtube-csatornáján élőben megtekinthetők.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!