A torna nyitónapján a Nagyszebeni CSU II. ellen fölényesen nyert a vásárhelyi csapat, amely abban a tudatban lépett pályára a bukarestiek ellen szombaton este, hogy újabb győzelem esetén biztosan feljut az élvonalba.
Ezúttal sokkal magabiztosabban kezdett George Trif edző legénysége, mint az egy nappal korábbi találkozón, és gyorsan elhúzott, az első negyed közepére 10 pontos előnyben volt.
Leginkább Goran Martinic volt elemében, aki könnyű kétpontosokat szerzett, és félkörön kívülről is pontos volt.
A második játékrészben viszont akadozott a vásárhelyiek játéka, így a vendégek egyre közelebb férkőztek, de aztán sérülés miatt elveszítették a legtapasztaltabb játékosukat, Iulian Orbeanut. A Lagunának ezután még volt válasza a hazai kosarakra, így állandósult az 5 pontos különbség.
A szünet előtt azonban Engi-Rosenfeld Dávid tripláival ismét sikerült meglépnie a VSK-nak.
A folytatásban uralták a játékot a házigazdák, akik már nem adtak esélyt az ellenfélnek, a fiatal Vlad Nistor távoli dobásai célba értek, így a harmadik negyed végére 20 pontos előnyt dolgoztak ki. Ezzel nagyban eldöntötték a párharcot, az utolsó tíz percben nem volt kérdéses a VSK magabiztos győzelme.
Az összecsapás végén zengett a Feljutottunk és a Szép volt fiúk rigmus a marosvásárhelyi Sportcsarnokban, a játékosok együtt ünnepeltek a szurkolókkal.
A VSK második győzelmével az utolsó, Bukaresti Știința elleni vasárnapi mérkőzésének eredményétől függetlenül bebiztosította feljutását a Nemzeti Ligába, ahol legutóbb három évvel ezelőtt, a 2018–2019-es szezonban szerepelt.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!