Alig fejeződött be az alapszakasz, máris elkezdődött a középszakasz a női kosárlabda-bajnokságban. A második értékcsoportnak számító Sárga csoportban csütörtökön este Marosvásárhelyen játszották az első mérkőzést.
A házigazda VSK azt a Kézdivásárhelyi SE-t fogadta, amely egy nappal korábban is pályára lépett, ugyancsak idegenben, a Nagyváradi VSK ellen.
A marosvásárhelyi csapat kihasználta ellenfele fáradtságát, és az elejétől a végéig uralta a találkozót. Ráadásul a vendégek húzóemberük, Kayla Mobley nélkül játszottak, az amerikai egyetlen percet sem töltött a pályán.
A VSK már a szünetig eldöntötte a mérkőzést, amikor húszpontos vezetést dolgozott ki. Sőt a harmadik negyedben még tovább nőtt a különbség a két csapat között, a KSE pedig mindössze az utolsó játékrészben volt eredményesebb.
Ez volt a két együttes harmadik párharca ebben a szezonban, és ugyanakkor a Maros-partiak a harmadik győzelmüket szerezték meg a vásárhelyiek küzdelmei során.
Ezúttal azonban jóval könnyebben nyert a VSK, mint például három héttel ezelőtt, amikor hosszabbításban múlta felül idegenben a háromszékieket.
A csapatok legközelebb 2019 elején lépnek pályára, két hétig ugyanis szünetel a bajnokság.
A KSE január 5-én, szombaton a sereghajtó Bukaresti Agronomiát fogadja, a VSK két nappal később, hétfőn 17 órától a másik bukaresti alakulat, a Rapid vendégeként játszik.
Női kosárlabda, Nemzeti Liga, középszakasz, Sárga csoport, 1. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Kézdivásárhelyi SE 72–46 (21–9, 19–11, 21–11, 11–15).
VSK: Robinson 16, Radu 12, Bobar 12, Maxim 9 (2), Feiseș 8 (1), Voica 7 (1), Borșan 5 (1), Bokor.
KSE: Dănălache 10 (2), Bölöni 8 (2), Debreczi 8, Holinka 8 (1), Istok 4, Voloncs 4, Czimbalmos 2, Lénárt 2.
További mérkőzések:
Szombat
13.00 CSM Alexandria–Bukaresti Rapid
14.00 Bukaresti Agronomia–Nagyváradi VSK
A középszakasz ranglistája:
1. Nagyváradi VSK 21 (9/3)
2. Marosvásárhelyi VSK 21 (8/5)
3. Bukaresti Rapid 19 (7/5)
4. Kézdivásárhelyi SE 17 (4/9)
5. CSM Alexandria 14 (2/10)
6. Bukaresti Agronomia 14 (2/10).
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!