Hirdetés

Elmaradtak a pontos dobások, kikapott a gyergyói kosárcsapat

Nyerhető meccset bukott el a gyergyói kosárcsapat
Fotó: Bende Zoltán

Nem sikerült otthon tartania a pontokat a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK csapatának a férfi kosárlabda 1. Liga rájátszásának szombati mérkőzésén. Az Universitatea Craiova ellen ugyan voltak jó pillanatai a hazaiaknak, de a vége a vendégeknek sikerült jobban.

2024. április 06., 19:09

Jól kezdte a meccset az ISK-VSK a szárhegyi csarnokban, 6–0-t és 11–3-at is mutatott az eredményjelző, de aztán elkezdtek feljönni a vendégek, annyira, hogy az első negyed végén át is vették a vezetést (19–21). A második negyedben már csak üldözte a craiovai gárdát a gyergyói együttes, de már befogni nem sikerült. Volt, hogy 5-6 egységnyire elhúzott az Universitatea, és onnan visszakapaszkodott az ISK-VSK, de mindig maradt 1-2 pont különbség a vendégek javára.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

Hirdetés

A félidőben 40–41 volt az állás, itt még nem dőlt el semmi, simán benne volt, hogy feljavulhat a gyergyószentmiklósiak teljesítménye, és a maga javára fordítja a mérkőzést, hiszen az ellenfél sem volt egy legyőzhetetlen rivális. A harmadik negyed derekán Bodó egymás után két hármast dobott, majd Lokodi dobott két kétpontost és Csillag is hozzátett egyet, így máris 60–51-et mutatott az eredményjelző. A különbségből faragott a Craiova, és a záró játékrészre csupán háromra olvadt a hazai előny.

A mérkőzés hajrájára azonban elfogyott az ISK-VSK energiája, a 34. percben 80–79-nél vezetett utoljára a házigazda, innen már a Craiova akarata érvényesült, a végeredmény pedig 88–93 lett. Nyerhető mérkőzést veszített el így a Gyergyószentmiklósi ISK- VSK.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

Nem volt elégedett a látottakkal a hazaiak vezetőedzője, aki úgy véli csapata nem volt elég bátor, ennél sokkal jobb eredményt is elérhettek volna, ha több kontaktot vállalnak fel és jobban fókuszálnak.

„Várakozás alatt teljesítettünk. Ezt a mérkőzést szerettük volna hozni, de nem sikerült. Az agresszív labda nélküli játékot engedték a bírók, ami nekünk nem kedvezett. Azonban nem lehet ez sem mentség arra, hogy taktikailag fegyelmezetlenek legyünk. Számos olyan hibát vétettünk, elsősorban a védelemben, amikor szinte bójaként álltunk, ami nem megengedett. A munkás dolgok hiányoztak.

Több mint tíz lepattanóval szedtünk le kevesebbet, ami fókuszhiányra utal. Támadásban pedig nem mertünk felvállalni kontaktokat, betöréseket, palánk alatti nehéz munkát, hanem inkább a kényelmesebb távoli dobásokat választottuk. Épp tegnap beszéltük a fiúkkal, hogy a nyertes mérkőzéseinken általában 26–29 hárompontos kísérletünk van, az elvesztett mérkőzéseinken 30–32. Ma ez a szám 43 volt, ami irgalmatlanul sok.

Hiányzott a munka. És úgy szoktam fogalmazni, hogy a kosárlabda Istene figyel, ha nem teszel bele mindent, akkor a dobásaid sem fognak beszédülni” – értékelt az összecsapás után Kercsó Zoltán, a gyergyóiak vezetőedzője.

•  Fotó: Bende Zoltán Galéria

Fotó: Bende Zoltán

Férfi kosárlabda 1. Liga, rájátszás:
Gyergyószentmiklósi ISK-VSK–Universitatea Craiova 88–93 (19–21, 21–20, 28–24, 20–28).
A gyergyói pontszerzők: Bodó Tamás 36, Lokodi Mátyás 19, Zerkula Zoltán 11, Matevz Magusar 9, Csillag Előd 6. Raoul Olariu 4, Seres Lajos 3.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Kiütéses győzelmet aratott Bukarestben a Sepsi-SIC

Magabiztos, 90–36-os győzelmet aratott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójában. A háromszéki együttes a táblázat éléről vonulhat a válogatott mérkőzések miatti szünetre.

Az elejét megnyomta, száznál is több pontot dobott a Marosvásárhelyi VSK

Megtartotta idegenbeli veretlenségét a Marosvásárhelyi VSK a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában. Az 5. fordulóban a Petrolul Ploiești otthonában magabiztosan nyert.

Nagyon elverte a kosárbajnokot a Sepsi-SIC

A Sepsi-SIC több mint százpontos győzelmet aratott a Bukaresti Rapid ellen a női kosárlabda-bajnokság ötödik fordulójában. A szombati bajnokira a címvédő a sok sérült miatt ifjúsági játékosokkal utazott el.

Tapadt ellenfelére, végül alulmaradt az gyergyószentmiklósi kosárcsapat

Sokáig látótávolságon belül tartotta a vendég Dévát a Gyergyószentmiklósi ISK-VSK Antares, de egyenlíteni, fordítani nem sikerült. Kercsó Zoltán együttese hazai pályán vereséget szenvedett a férfi kosárlabda Liga I-ben.

Fordítani tudott, megszerezte az első hazai bajnoki győzelmét a Marosvásárhelyi VSK

Hátrányból felállva győzte le a Bukaresti Steauát a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában.

Súlyos vereséggel indította a szezont a gyergyószentmiklósi kosárlabdacsapat

Kolozsváron vendégszerepelt a Gyergyószentmiklósi ISK VSK Antares a férfi kosárlabda 1. Liga vasárnapi játéknapján. Nem indult jól a szezon a gyergyóiaknak, 55 pontos különbséggel maradtak alul.

Megőrizték előnyüket a végjátékban a Marosvásárhelyi VSK kosarasai

Értékes győzelmet aratott a CS Vâlcea 1924 vendégeként a Marosvásárhelyi VSK az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában.

Újra nyert a fővárosban a Sepsi-SIC kosárcsapata

A harmadik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a Sepsi‑SIC, szombaton délután 80–72-re nyert a Bukaresti Sportul Studențesc otthonában az élvonalbeli női kosárlabda‑bajnokság 3. fordulójában.

Megismerte ellenfelét a Román Kupa következő körében a Marosvásárhelyi VSK

Kisorsolták a férfi kosárlabda Román Kupa második fordulójának párosításait, az első körből továbbjutott Marosvásárhelyi VSK a CSO Voluntari együttesével találkozik.

Halasztást kért a bajnokságban a gyergyói kosárcsapat

Elrajtolt a férfi kosárlabda Liga I 2026–2027-es idénye, a Gyergyói ISK VSK Antares azonban az első fordulós meccsének halasztását kérte. Kercsó Zoltán edző az U14-es fiúválogatott szakvezetője lett és ott voltak feladatai az elmúlt hétvégén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!