Két szezont játszott a gyergyószentmiklósi felnőtt kosárlabdacsapat a Liga I-ben. Az elsőnek az elején még csak igyekeztek beleszokni a felnőttek világába, majd ahogy fejlődtek jöttek sikerélmények is. Idén már a rájátszásba is bejutottak, 1-2 ellenfél volt csak olyan, akit nem sikerült legalább egyszer legyőzni, és vereségek nagy része is ki-ki meccs volt, ahol fordítva is alakulhatott volna az eredmény, és voltak szép meglepetés győzelmek is. Sikerült feltenni Gyergyószentmiklóst a hazai kosárlabda térképre. De kérdés, hogy ott is fog-e maradni – vázolja Kercsó Zoltán edző.
Illett volna szebben búcsúzni
Az utóbbi mérkőzéseken nem volt oka örömre a gyergyói kosárlabda szurkolóinak, a záró mérkőzésen 65–73-ra maradtak alul hazai pályán a Bukaresti Agronomia csapatával szemben. Lokodi Mátyás 21, Bodó Tamás 17, Matevz Magusar 11, Raoul Olariu 8, Zerkula Zoltán 6, és Csillag Előd 2 pontot dobott. „Látszott a játékosokon, hogy érzik, több sebből vérzik a történetünk. Ők is érezték, hogy a szövetség részéről eleve eldöntötték, hogy kik kerülnek a legjobb négybe, kik lesznek a feljutók, és voltak meccsek, amikor emiatt nem nyerhettünk.
– értékelt az edző, köszönetet mondva a nézőknek, és mindenkinek, aki kitartott a csapat mellett.
Most inkább arra mutatnak a jelek, hogy a történet véget ér. Még egyszer nem lehet csak ígéretekre alapozva belevágni. Ígéretek ugyanis voltak, de kézzel fogható támogatás annál kevesebb, úgy zárja a szezont az ISK-VSK, hogy lennének még kifizetnivalók.
Ahhoz, hogy a 2024–2025-ös idényben is megmaradjon a csapat, 100-120 ezer eurót kellene előteremteni.
Ahhoz, hogy a játékosok a kosárlabdára koncentrálhassanak profivá kellene válniuk, nem várható el, hogy munkahelyüket hagyják a mérkőzésekért, vagy hogy ott lehessenek az edzéseken, azaz legalább 8-10 játékosnak kellene biztosítani a minimálbért.
„Ha szinte támogatás nélkül el tudtunk jutni idáig, akkor biztos anyagi háttérrel csodákra is képesek lennénk” – mondja az edző.
Nem csak a csapat, de a gyergyói kosárlabda jövője is kérdéses
Amikor a felnőtt együttes fontosságáról beszélünk, akkor nem csak arról van szó, hogy van egy csapat, amelynek minden mérkőzésén 400-500 ember foglal helyet a lelátón. Ahhoz, hogy legyen érdeklődés a sportág iránt, és a gyerekek azt láthassák, hogy érdemes edzésre járni, dolgozni, szükséges egy jövőképet, perspektívát nyújtani. Jelenleg a jégkorong és a labdarúgás jóval nagyobb lehetőségeket biztosít, a tehetségesebb gyerekek ebbe az irányba indulnak. Nagyon nehéz most gyerekeket, és főleg versenyképes, tehetséges gyerekeket toborozni a kosárlabdára. És enélkül nem működik, ja nem csak a mozgás öröméért játszunk, hanem valóban versenysportban gondolkodunk.
Mindemellett nagyon kevés az edző is, nem csak Gyergyóban, de általában Székelyföldön. Vannak exkosarasok, szülők, akik foglalkoznak gyerekekkel és ez jó is, de ahhoz, hogy magasabb színvonalra lehessen ezt emelni minél több főállású edző kellene. De itt megint a pénzhiánnyal találkozunk, ami mindenhol érezhető.
Idén választási év van, a politikusok ígérnek, de azt már sokszor tapasztaltuk, hogy amikor baj van a gazdasággal, akkor mindig a kultúrától és a sporttól vonnak el forrásokat.
Több éve látjuk ezt, ezért is álmodtuk meg a Székelyföldi Kosárlabda Akadémia projektet, amit a jégkorong és labdarúgó akadémiához hasonlóan magyarországi támogatással reméltük megvalósítani. Egyelőre azonban nincs előrelépés.
Bodó Tamás szintet lép, Kercsó Zoltán lehet, hogy továbblép
A Székelyudvarhelyről indult, Sepsiszentgyörgyön is fejlődő és itt Gyergyószentmiklósün kiforrott, érett játékossá váló Bodó Tamás jövőre már itthon vagy akár külföldön, de minden bizonnyal élvonalbeli csapatnál fog játszani, ahol a képességei alapján helye is van. A hazai játékosok többsége jelezte, hogy ha lenne jövőre csapat, akkor ők itt folytatnák továbbra is, ha lesz csapat folyatnák továbbra is itthon. Ha nem, akkor minden kérdéses számukra is.
Hogy Kercsó Zoltánnal mi lesz? Még ezt sem lehet tudni.
– mondja Kercsó, akinek nyilván vérzik a szíve miután 26 évi munkája van abban a veszélyben, hogy szertefoszlik. Vannak ajánlatai, hívják külföldre is. Most a lokálpatriotizmus van a mérleg egyik serpenyőjében a másikban pedig....
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!