Remekül működött a hazai védelem, az első negyedben mindössze 6 pontig jutott a vendég gárda. A túloldali palánk alatt is jól dolgoztak Lokodiék és 16 pontot szórtak a nyitó tíz percben.
A második negyed is hasonló volt, magabiztosan játszott a gyergyói alakulat és több nagyon látványos megmozdulás érdemelte ki a szárhegyi csarnokot szinte zsúfolásig megtöltötő közönség tapsát. Ilyen volt például, amikor Bodó zsákolt, vagy amikor Magusar kígyózott át a vendégek között az egyik palánktól a másikig.
Az ISK-VSK szempontjából minden tökéletesen alakult a szünet után is, a védelem is jó volt, a szerzett pontok száma is folyamatosan nőtt, és a hárompontos kísérletek is a hálóba landoltak.
A mérkőzés vége pedig gála volt, szebbnél szebb akciókat, kosarakat láthattak a nézők. A gyergyószentmiklósi férfi kosárlabda csapat első hazai rájátszásbeli mérkőzését nagy fölénnyel, 33 pont különbséggel nyerte meg.
„Örülök a győzelemnek, 12 emberrel tudtunk játszani. Koncentráltak voltunk a védelemben és az 1-3-1es zónával sikerült meglepnünk őket, ebből többször ellentámadásra tudtunk menni. Kellett ez a morálunknak is a Steaua előtti mérkőzés előtt” – nyilatkozta a mérkőzést követően Kercsó Zoltán, a hazaiak vezetőedzője.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!